2024. április 19., péntek

Többéves tervek valósultak meg

A palicsi helyi közösségben a település egészének jólétét szolgáló projektek készültek el az elmúlt évben

Palics turisztikai látványosságként ismert: nyáron és kora ősszel nagyszámú turisztikai programot kínál a turistáknak, a sportrendezvények, Szent István ünnepe, a szüreti napok csak néhány a legjelentősebbek közül. Palicsnak, mint településnek a mindennapjai azonban nemcsak turisztikai jelentőséggel bírnak, hiszen a 7500 lakosú településen is akadnak megoldandó problémák, szükségesek a beruházások a helyiek életkörülményeinek javítása érdekében. A helyi közösség tavalyi beruházásairól Dobó Mártával, a palicsi helyi közösség közgyűlésének elnökével beszélgettünk.

A palicsi helyi közösség épülete az új járdaszegéllyel (Fotó: Gergely Árpád)

A palicsi helyi közösség épülete az új járdaszegéllyel (Fotó: Gergely Árpád)

– A palicsiaknak a látványos beruházások jelentenek igazán értéket, hiszem, hogy sok év után végre sikerült több mindent megvalósítani a helyi közösségben, amit lehet, hogy a lakóövezeti részen még egyelőre többen nem ismernek fel. Az egyik legjelentősebb projekt a KfW bank által támogatott, a Palicsi-tó és a Ludasi-tó biodiverzitásának megőrzésére vonatkozó projekt megvalósítása, amelynek előfeltétele a szennyvízcsatorna kiépítésére vonatkozó tervdokumentáció kidolgozása volt. A szabadkai Vízművek elkészítette a huszonnyolc kilométer hosszú szennyvízhálózat kiépítésére vonatkozó projektet az egész településre. Jelenleg folyamatban van a konzultáns csoport kiválasztása, és jó esély van rá, hogy az idei év második felében elkezdődjön a szennyvízhálózat kiépítése – mondta Dobó Márta.

A felújított játszótér a Kisvendéglőnél (Fotó: Gergely Árpád)

A felújított játszótér a Kisvendéglőnél (Fotó: Gergely Árpád)

Akik szívesen sétálnak a Palicsi-tó partján, láthatták, hogy a sétányt is felújították, új térköveket raktak le a Nagyparkban (a víztoronytól a vigadóig, a Kisvendéglőig, a Nyári színpadig, illetve a Jezero hotelig). Felújították az útburkolatot a Spliti fasor és a Hegedűs József utcákban, a Vikend-telepen (a Fontana étteremtől a sétány végéig mintegy 950 méter hosszúságban). Beszélgetőtársunk elmondta, hogy a település egyes utcáiban lenyesték az útpadkákat, ezáltal kiszélesítették az utat, valamint szanálták a nyitott esővízcsatornákat. Az említett utak kiépítése mellett a termálmedencénél 950 négyzetméter felületen kiaszfaltozták a földutat a parkolóval, ugyanakkor mintegy tíz utcában a kátyúk javítására is sor került.

A turisták most már könnyebben megtalálják Palicsot, ugyanis a helyi közösségnek pályázati pénzekből sikerült hat darab háromnyelvű, Palics címerével ellátott településjelző táblát elhelyezni Palics bejáratainál és a kijáratoknál.

Dobó Márta (Fotó: Gergely Árpád)

Dobó Márta (Fotó: Gergely Árpád)

– A településen földalatti optikai kábelek elhelyezésére került sor, amellyel több szolgáltatót bízott meg a szabadkai Útügyi, Várostervezési és Lakásügyi Közvállalat. A helyi közösségnek nem volt lehetősége kapcsolatba lépni a kivitelezőkkel, de reméljük, hogy a földmunkák befejeztével visszaállítják a házak előtti zöldfelületeket eredeti állapotukba. Ami a világítást illeti, LED világítótesteket helyeztünk el a 39. Új utcában, a Miroslav Antić Általános Iskolánál lévő gyalogátkelőhelyeken, a Sutjeska és a Vadász utcák közötti átjáró részen a gyalogjárdán és a kerékpárúton, valamint a Nikola Tesla és a Jasenovac utcák sarkán. A helyi közösség épületén a tetőn lévő fafelületek festésére került sor, valamint járdaszegély került a helyi közösség épülete köré. Emellett a Kisvendéglőnél lévő játszóteret is sikerült felújítani – mondta a helyi közösség közgyűlésének elnöke.

A sétány új térkövek elhelyezésével szépült (Fotó: Gergely Árpád)

A sétány új térkövek elhelyezésével szépült (Fotó: Gergely Árpád)

Mivel nemcsak a helyiek, hanem a környékbeli településekről is a palicsi temetőben temetkeznek, néhány évvel ezelőtt kibővítették a temető területét. A temetőben lévő halottasház azonban már nem felel meg a mai követelményeknek, nem biztosít méltó körülményeket a halottól való elbúcsúzásra. A múlt évben megtörtént a közbeszerzés kiírása egy új korszerű halottasház projektdokumentációjának kidolgozására, a helyi közösségben bizakodóak, hogy az idén elkészülnek a tervek egy új halottasház kiépítésére, majd annak kivitelezésére is sor kerül.

– A Köztisztasági és Parkosítási Közvállalat 2600 szemeteskukát osztott szét ingyenesen a településen, sőt három alkalommal a Víkend-településen is sor került a szemetesek kiosztására. Nagyon jó viszonyt ápolunk a közvállalatokkal, a köztisztasági vállalattal, valamint a Palics–Ludas Közvállalattal tavaszi és őszi nagytakarításra került sor a településen. Az akcióban főként nyugdíjas polgárok vettek részt, jó lenne, ha a jövőben a fiatalabbak is besegítenének az ilyen jellegű akciókba. A helyi közösség részt vett a humanitárius segélycsomagok kiosztásában, munkatársaink terepi felmérést végeztek a szociálisan veszélyeztetett személyekről, ugyanakkor lábbelit és ruházatot is osztottunk a rászorulóknak. A Vöröskereszt napi szinten 75 rászorulónak ingyenes ebédet biztosít a Népkonyha keretében. A palicsi Rotary Club harminc szegény sorsú családnak biztosított segélycsomagot, hatvan gyermeknek pedig újévi ajándékcsomagot – tudtuk meg Dobó Mártától.