2024. április 20., szombat

Útiköltség-támogatás egyetemistáknak

Szabadka Város Társadalmi Tevékenységének Titkársága értesíti az egyetemistákat és főiskolásokat, hogy kiírták a pályázatot a hallgatók helyközi útiköltség-térítésére. Helyközi utazás alatt a két község, a község és város vagy két város területén található települések közötti utazás értendő, és nem foglalja magában az elővárosi járatokon való utazást.

A támogatásra azon hallgatók jogosultak, akik Szabadka Város területén élnek, naponta utaznak, nem laknak kollégiumokban, képzésük költségeit az állami költségvetés fedezi, először iratkoznak az alapfokú, mester vagy doktori képzés adott évfolyamára, illetve nem kapnak ösztöndíjat az Oktatási Minisztériumtól, az Újvidéki Egyetem tehetséges hallgatókat támogató ösztöndíjalapjától, a tartományi kormánytól, és más alapítványoktól, szervezetektől vagy vállalatoktól.

A támogatott havi bérletek igényléséhez a hallgatóknak mellékelniük kell a személyi igazolványuk fénymásolatát, igazolást arról, hogy először iratkoznak az adott évfolyamra állami támogatással, munkanélküliségi igazolást, illetve betétkönyvük vagy folyószámlájuk másolatát.

A felsoroltak mellett a hallgatóknak egy nyilatkozatot kell kitölteniük, amit letölthetnek az önkormányzat honlapjáról vagy igényelhetnek a Városháza ügyfélszolgálatában.

Az igényléseket a Városháza ügyfélszolgálatában kell átadni, február 12-éig, munkanapokon 9-től 14 óráig.