2024. április 19., péntek

Vízi szórakozóhely miatt letartóztatás Nagybecskereken!

Földterület jogellenes elfoglalása miatti gyanúval szerda délután letartóztatták N.N. (1959) nagybecskereki lakost, közölte a helybeli rendőrség.

A rendőrségi közlemény szerint N.N. 2017 júliusától októberig, valamint ez év januárjában, törvénytelen módon, az illetékes szervek jóváhagyása nélkül, vett birtokba földterületet a Hármasszámú Béga-tó mellett Nagybecskereken, amely Szerbia Köztársaság tulajdonában van, a használója pedig a Vajdaság Vizei közvállalat. A gyanúsítottat bűnvádi feljelentéssel az illetékes ügyész elé vezették – áll a rendőrség közleményében.
Nikola Novaković, beruházó/vendéglős 2014 óta próbál vízi szórakozóhelyet nyitni a Béga-tavon. A környéken élők azonban ezt ellenzik és egy időre leállították az építkezést. Három évig tartó huzavona és pereskedés után azonban a tóba helyezték a tutajt. A bírósági ítélet szerint ugyanis a beruházónak megvan arra minden engedélye. A tutajt az egykori Révkapitányság épületénél építették meg, szerda hajnalra pedig átvontatták a bíróság épülete közelébe.