2024. április 20., szombat

Játék nélkül világelső?

Nagyon valószínű, hogy Roger Federer ismét világelső lesz (Fotó: Beta/AP)

Nagyon valószínű, hogy Roger Federer ismét világelső lesz (Fotó: Beta/AP)

Roger Federer melbourne-i győzelme a teniszberkekben kisebb földrengést váltott ki. A svájci veterán sikerének több vonatkozásáról az előző két napon már bőven foglalkoztunk, ami viszont a legnagyobb talánynak és sokak kendőzetlen óhajának számít, vajon a 20-szoros Grand Slam-bajnok visszavehetné-e a világranglista első helyét. A teniszező, aki legutóbb 2012. november 4-én volt a lista élén, amikor azt Novak Đokovićnak adta át, többször is kijelentette, hogy igencsak redukált versenynaptára miatt erre a lehetőségre már nem számít, a napokban elárulta, hogy a jelen állás szerint mégis megpályázhatná a trónt.

Az egészben a legérdekesebb, hogy új világelsőségért pályára sem kell lépnie. Csupán annyi kell neki, hogy Rafael Nadal február utolsó és március első napjaiban ne védhesse a tavalyi acapulcói pontokat, vagy pedig, ha mégis játszik a mexikói tornán, ott ne jusson túl a negyeddöntőn. Melbourne után Nadal 155 pontos előnnyel vezeti a ranglistát Federer előtt. Március 5-én a spanyoltól 300, a svájcitól 45 pontot vonnak le, vagyis Roger kerül 100 pontos, Nadal negyeddöntője esetében pedig 10 pontos előnybe, és minimum két hétre, az Indian Wells-i torna befejeztéig újra első lenne. Tavasszal azután többszöri helycsere is lehetséges lenne, hisz Roger a kemény talajú, Nadal pedig a salakos tornákon véd sok pontot, s minden esetleges visszalépés vagy váratlan botlás a riválist segítené.

Ha Federernek összejönne a ranglista első helyének visszaszerzése, azzal e tekintetben a nyílt korszak legidősebbje is lenne. A csúcsot ugyanis az amerikai Andre Agassi tartja, aki 2003. szeptember 7-én, amikor utoljára mondhatta magát a ranglista éllovasának, 33 éves és 132 napos volt, Roger pedig március 5-én 36 éves és 209 napos lesz.

Federert továbbá a vasárnapi 36 évével és 173 napjával a nyílt korszak legidősebb Grand Slam-bajnokának is nevezhetnénk. Hivatalosan ugyan csak második, hisz az ausztrál Ken Rosewall 37 éves és 63 napos volt, amikor 1972-ben az Australian Openen győzedelmeskedett. Roger eredménye csak azért jobb mégis, mert legutóbbi sikerét a csaknem teljes mezőnyben aratta, míg Rosewall szinte kizárólag ausztrálok között nyert. 46 éve még kevés európai és amerikai utazott Melbourne-be, és nem is a legjobbak, így a nyolcaddöntőben 12 helyi teniszező játszott, meg két francia, egy-egy szovjet és brit, amiből adódik, hogy veteránként is könnyebb volt nyerni. Hogy e csúcs minden kétséget kizáróan is Rogeré legyen, a svájcinak jövőre új serleg kell az Australian Openen.