2024. március 29., péntek

Újabb impressziók az alkotóházban

Mezei Erzsébet és Suzan Uğurluçam ismét közös kiállításra készül

Négy évvel az első, Impressziók című közös kiállításuk után újabb közös tárlatra készül Mezei Erzsébet zentai grafikusművész és Suzan Uğurluçam antalyai festő, művészettörténész. Az Impressziók II. című kiállítás csütörtökön este nyílik meg a Zentai Alkotóházban.

Mezei Erzsébet és Susan Uğurluçam napok óta együtt alkot (Máriás Endre felvétele)

Mezei Erzsébet és Susan Uğurluçam napok óta együtt alkot (Máriás Endre felvétele)

– Susan Uğurluçam néhány évvel ezelőtt egy képzőművészeti alkotóműhely idején járt először Zentán, és nem sokkal később, 2014 januárjában már meg is rendeztük az első közös kiállításunkat, Impressziók címmel. Azért választottuk ezt a címet, mert mindketten nagyon sok élményt szereztük egymás városában, én Antalyában, Susan pedig Zentán. A zentai kiállításon elsősorban az antalyai impresszióinkat tártuk a közönség elé, ugyanis annyira magával ragadott a város, hogy amikor ott jártam, szinte lépten-nyomon megálltam fényképeket készíteni. Összesen több mint ezer fotóval tértem haza, amelyek közül jó néhányat az első közös kiállításunk megnyitójának vendégei is láthattak. Susan nagyon jól beszél szerbül, mivel a művészettörténeti tanulmányait Belgrádban végezte, nagyon szereti az itteni embereket, és kötődik is hozzánk. Ezért tartja fontosnak, hogy mindig meghívjon valakit közülünk az ő antalyai művésztelepére, amit természetesen mi is igyekszünk viszonozni – magyarázta lapunknak Mezei Erzsébet, hozzátéve, a közös kiállításaik mindig egyfajta hidat képeznek a különböző kultúrák és szemléletmódok között.

– Ő nagyon felszabadultan, teljesen spontán módon áll az élethez, mi viszont egy kicsit talán görcsösebbek vagyunk. Mindez az alkotásainkon is megfigyelhető, hiszen a képzőművészetünk is teljesen eltér egymástól. Egészen másféle szín- és formavilágot alkalmazunk a képeinken, amelyek éppen ezért egészen másféle hatást váltanak ki az emberekből. Ez volt az egyik oka annak, hogy amikor Antalyában láttam a képeit, teljesen természetesnek tűnt számomra, hogy ezek az alkotások a saját környezetükben mennyire jól élnek, ám amikor Zentán kiraktuk őket, némiképp magam is tartottam attól, hogyan fogja őket fogadni a közönség. Nagyon megörültem, amikor a képei jó fogadtatásra találtak, ez ugyanis azt igazolta számomra, hogy a közönség is megértette, itt két teljesen különböző életfelfogásról, mentalitásról van szó, amelyek azonban – éppen a különbözőségük folytán – nemcsak nagyon jól megférnek egymás mellett, hanem kiválóan ki is egészítik, sőt fel is nagyítják egymást – fogalmazott Mezei Erzsébet, aki elmondta, minden érdeklődőt szeretettel várnak február elsején, csütörtökön 18 órára a Zentai Alkotóházba, az Impressziók II. című kiállítás megnyitójára, amelynek vendégei között a két kiállító művész egy-egy alkotását is kisorsolják.