2024. március 29., péntek

Topolyai Téli Esték, farsangi játszóház

A Művelődési Ház februári kínálata – Színházi előadás a felújított színházban – Ismét Topolyán a Vajdasági Vándormozi

A topolyai Művelődési Ház minden hónapban színes programokat kínál a polgároknak, és igyekszik minden korosztályt megszólítani. Februárban sem lesz ez másként.

Február elsején a felújított színházteremben sor kerül az Újvidéki Színház társulatának vendégjátékára: a Jeszenyin című zenés darabot 19 órai kezdettel tekintheti meg a közönség.

Február 3-án, a Művelődési Ház kiállítótermében a Hagyományok Háza Hálózat – Vajdaság és Topolya község Művelődési Házának közös szervezésében dr. Illés Károlyné hímző, népi iparművész, a népművészet mestere, valamint Barcsay Andrea népi iparművész, fazekas, nemezkészítő, a békéscsabai Kézműves Szakközépiskola és Alapfokú Művészeti Iskola igazgatónője tartanak műhelymunkát kézműveseink számára.

Február 6-án a Művelődési Ház mozitermében 16 órától a KOKO (Coco) című 3D-s, szerb nyelvű animációs filmet, 18 órától a Jumanji – Vára dzsungel című filmet, 20:30-tól pedig a Patuljci sa naslovnih strana című filmet tekinthetik meg a mozikedvelők. A Művelődési Ház kiállítótermében ezen a napon 18 órakor veszi kezdetét az Arcus Környezetvédő Egyesülettel közösen szervezett, Topolyai Téli Esték címet viselő előadássorozat, melynek nyitóelőadása a Mátyás és a déli végek címet viseli. Az előadó Nagy Tibor történész.

Február 7-én Játéktól a mesterségig címmel nyílik kiállítás a Hagyományok Háza népi kézművestanfolyamain végzett hallgatók legsikeresebb munkáiból. A kiállítást Vázsonyi Csilla, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet munkatársa nyitja meg. Közreműködnek a Kodály Zoltán MMK tagjai.

Február 8-án a Topolyai Téli Esték szerb nyelvű nyitóelőadására kerül sor a kiállítóteremben, 18 órától. Az érdeklődők Vanja Uzelac Senke nad Balkanom, istorija i fikcija című előadását hallgathatják meg. 19 órától a Művelődési Ház mozitermében a Vajdasági Vándormozi a Viszkis című magyar akciófilmmel várja a filmkedvelőket. A film 126 percben jeleníti meg a viszkis rabló néven ismertté vált Ambrus Attila életét.

Február 10-én 16 és 18 óra között farsangi kézműves játszóház nyílik gyermekek számára Bál, bál, maszkabál címmel. A foglalkozást Sinkovics Budai Margit vezeti. A bejelentkezés minden résztvevő számára kötelező. Jelentkezni a kultura@stcable.net címen vagy a 024/713-515-ös telefonszámon lehet.

Február 13-án a Művelődési Ház kiállítótermében tovább folytatódik a Topolyai Téli Esték. 18 órai kezdettel Szabados Klára, a Tartományi Természetvédelmi Intézet munkatársa Tájvédelem és tájértékek címmel tart előadást.

Február 14-én szervezett színházlátogatáson vehetnek rész a színházkedvelők. A belgrádi Terazije színházban Andrew Lloyd Webber Az operaház fantomja című musicalét tekinthetik meg. Az autóbusz 16 órakor indul Belgrádba. Jelentkezni a 024/713-515, a 063/108-77-13 vagy a 066/912-86-12 telefonszámon lehet. Az útiköltség és a belépőjegy ára összesen 2350 dinár.

Február 19-én A szabadság ötven árnyalata című, angol nyelvű, szerb feliratos filmet tekinthetik meg a moziban.

Február 20-án a Topolyai Téli Esték harmadik előadására várják az érdeklődőket. A Művelődési Ház kiállítótermében Takács Rajmund Sorsunk nagyító alatt – társadalomtörténeti gondolatok címmel tart előadást.

Február 21-én 9 órakor veszi kezdetét a községi szavalóverseny általános iskolások részére, szerb nyelven, ezt követően február 22-én 9 órától zajlik majd a községi szavalóverseny általános iskolások részére, magyar nyelven, szintén a Művelődési Ház kiállítótermében. Ugyanezen a napon 18 órától a Topolyai Téli Esték második szerb nyelvű előadására várják az érdeklődőket a kiállítóterembe.

Február 23-án a Dositej Obradović Gimnázium és Közgazdasági Középiskolában zajlik a középiskolások községi szavalóversenye, szerb és magyar nyelven.

A hónap utolsó keddjén, február 27-én dr. Gallé Róbert, a Topolyai Téli Esték negyedik előadója tart előadást a Művelődési Ház kiállítótermében, hagyományosan 18 órai kezdettel. Előadásának címe: Nyolc lábbal a földön – a pókok élete.