2024. április 20., szombat

Dohányfüstmentes nap

A Vöröskereszt kishegyesi községi szervezetének akciói

A dohányzás olyan káros szenvedély, amely az ország lakosságának nagy részét érinti, már egészen fiatal kortól. Január 31-e a dohányfüstmentes nemzeti nap, amihez a Vöröskereszt kishegyesi községi szervezete is csatlakozik különböző akciókkal már több éve. Fontányi Andor, a Vöröskereszt községi szervezetének titkára arról számolt be lapunknak, hogy a héten több megmozdulást is szerveznek a községbeli iskolák bevonásával.

Fotó: Lakatos János

Fotó: Lakatos János

– A nemzeti dohányfüstmentes nap apropóján különféle akciókat tartunk a héten. Egyrészt a piacon fogunk szórólapokat osztani, és felhívjuk a lakosok figyelmét erre a napra, valamint a dohányzás veszélyeire és káros hatásaira. Szeretnénk a diákokat is bekapcsolni ebbe az utcai akcióba. Az ő feladatuk az lesz, hogy a szórólapok osztása mellett megkérik a dohányzó felnőtteket, hogy oltsák el az égő cigarettájukat. Ezért cserébe egy almával ajándékozzák meg őket – mondta el Fontányi, majd arról is szólt, hogy az utcai akció során az embereket meghívják arra az előadásra, amit január 31-én, szerdán, 17 órai kezdettel tartanak a kishegyesi nyugdíjasotthonban. Itt ugyancsak a dohányzás káros hatása lesz a téma.

– Dr. Zaria Danilović orvos és Puskás Valéria környezetvédő tart majd előadást a dohányzás káros hatásairól, szerb és magyar nyelven. Ez az előadás felnőtteknek szól, de emellett a község három általános iskolájában is lesznek előadások. Ezeket Puskás Valéria és Fehér Tüskei Etelka gyógyszerész és a Vöröskereszt községi szervezetének elnöke fogják tartani. Ezeken az előadásokon a felsős gyerekekkel ismertetik, hogy milyen veszélyekkel jár a dohányzás, és miért érdemes elkerülni – számolt be a Vöröskereszt községi titkára.