2024. március 29., péntek
SZENTTAMÁS

Együttműködő partnereket keresnek

Az integrátori szerződésekről tartottak előadást

A Vajdasági Magyar Szövetség szenttamási helyi szervezete hétfőn előadást szervezett az integrátori szerződésekkel kapcsolatban a helyi kultúrotthonban.

Az integrátori szerződésekkel kapcsolatban a szépszámú érdeklődőnek a csantavéri Gebi Kft. mukatársai tartottak tájékoztatót. Mint elhangzott, a Prosperitati Alapítvány által meghirdetett, nagy léptékű mezőgazdasági projektek támogatására kiírt pályázatán nyertes résztvevők, akik integrációs feladatok ellátását vállalták, együttműködő partnereket keresnek. A szabályozott együttműködés célja mezőgazdasági termények és termékek előállítása és eladása az integrátor számára.
A Gebi Kft. képviselője, Sándor Roland ezzel kapcsolatban lapunknak elmondta, a folyamat sikeres lebonyolítása érdekében az alapítvány és az integrátorok tartományszerte közös felmérést bonyolítanak le, a Prosperitati-pályázatokon való részvétel egyik alapfeltétele ugyanis, hogy a gazdák a pályázat benyújtása előtt szerződést kössenek egy beszállítói vagy felvásárlói céggel. Kiemelte, eddig 25 településre látogattak el, és még legalább 10 helyre terveznek eljutni. ‒ Jelen pillanatban telephelyeink koordinálását végzem, és olyan feladatom van, hogy tájékoztassam a termelőket a leendő pályázati lehetőségekről, ezen belül pedig az integrációs szerződésről. Az előadásokon inkább az integrációs szerződésen belüli feltételeket magyarázzuk el a termelőknek, hogy jobban megértsék, és bátrabban merjenek nekivágni. Egymillió dinártól felfelé lehet majd pályázni, és ezek nem visszatérítendő eszközök, melyeket mezőgazdasági gépekbe, öntözőrendszerekbe, kapcsolható eszközökbe lehet befektetni – magyarázta a koordinátor.
Hangsúlyozta, ami az önjáró erőgépet illeti, annak nem muszáj újnak lennie, pontosabban legfeljebb hatéves lehet, de a többinek újnak kell, és ami még fontosabb, három eszközre is lehet pályázni.
‒ Nagyon sok jelentkező van, sokan érdeklődnek, napi szinten is sokan feliratkoznak. Az érdeklődők többsége inkább az erőgépek, traktorok és kapcsolható eszközök iránt érdeklődik, a precíziós eszközök és az öntözőrendszerek iránt viszont kisebb. A termelőknek még azt kell tudniuk, hogy az integrációs szerződés ötéves, tehát ez idő alatt egy ún. csomaggal leszünk mi, integrátorok összekötve a termelőkkel. Ez viszont egy szorosabb együttműködést fog eredményezni, és nagy lehetőség mindenki számára – mondta Sándor Roland.