Január 1-én hatályba lépett Amerikában a Reagan-korszak utáni legátfogóbb adóreform. Trump korábban az adófizetőknek nyújtott „karácsonyi ajándékként” reklámozta, és sokáig úgy tűnt, nem sikerül elfogadtatni a kongresszussal is. Ezzel az elnök egyik legfontosabb választási ígérete teljesült. A kongresszusi ellenkezés annak tudható be, hogy az új adócsomag tízéves távlatban mintegy ezermilliárd dolláros adóbevétel-kiesést jelent. A döntés ugyanakkor nem meglepő. A történelmi tapasztalatok szerint várható volt, hiszen a republikánus elnökök mindig is az adócsökkentés hívei voltak. Az adómérséklés aránytalanul nagy része, mintegy kétharmada a nagyvállalatoknál marad. A társasági nyereségadó ugyanis 35-ről 21 százalékra csökkent. A már adózott jövedelmükből a cégek emellett leírhatják a beruházásra fordított költségek teljes összegét. Az egészséges vállalkozások számára elméletileg ez igazi (adó) paradicsomi állapotnak tekinthető. Trump reményei szerint ez ad majd az amerikai gazdaságnak olyan löketet, ami a 2008-as válság óta 2 százalékos GDP-növekedéssel „döcögő” gazdaságot felpörgeti, a növekedés pedig eléri az évi 4 százalékot. Az ellenzéki szakértők szerint viszont az adóreform akkora léket üt a költségvetésben, hogy az majd visszaveti a már egyébként is égetően szükséges infrastrukturális beruházásokat. De a különféle szociális és jóléti programok is megkérdőjeleződhetnek. Közgazdászok körében ennek nyomán ismét fellángolt az ilyen reformokkal kapcsolatos, úgynevezett „leszivárgási” vita. Ennek lényege, hogy az egyik tábor szerint a felpörgetett gazdaság olyan bevételeket generál majd a költségvetésben, ami pótolja vagy túl is szárnyalja majd a kieső bevételeket. Mások szerint ez nem fog megtörténni, csupán az várható, hogy gazdagok még gazdagabbak lesznek.
DUZZADNAK A TŐZSDEI LUFIK?
A legfrissebb ilyen „élő” tapasztalatok az 1980-as évekből erednek. Akkor az történt, hogy Reagan elnök reformjainak következtében a költségvetési deficit akkorára duzzadt, hogy adót kellett emelni. Az adóreform kritikusai szerint most sem beszélhetünk likviditáshiányról. A nagyvállalatok pénzbőségben „szenvednek”, ami csak fokozódik. A tőzsdeindexek ennek hatására továbbra is felfelé ívelnek. Egyesek máris „farkast” kiáltanak, azaz tőzsdei lufik kialakulását jósolják. Tény, hogy a tőzsdei indexek alapján úgy tűnik, a gazdaság erőtől duzzad, és jók a kilátások is. Ugyanakkor a lufikat is valóban ilyen hatások szokták megelőzni. Aztán hogy ebből kipukkanás vagy csak „pukizás” lesz, ezt a jelenlegi perspektívából nehéz lenne megjósolni.
AZ ELFELEJTETT MUNKÁSEMBEREK ELNÖKE?
2017-ben az amerikai gazdaság 2,3 százalékkal növekedett. Az előző évben, 2016-ban 1,5 százalékkal, 2015-ben 2,6 százalékkal, 2014-ben 2,4 százalékkal, 2013-ban 1,7 százalékkal, 2012-ben 2,2 százalékkal, 2011-ben pedig 1,6 százalékkal bővült az amerikai GDP. Lassult viszont a növekedés a múlt év utolsó negyedében. A GDP 2,6 százalékkal bővült 2017 negyedik negyedében az egy évvel korábbihoz képest. Az idei első negyedév adatai mutatják meg, hogy az adóreform hozott-e azonnali trendfordulót. A sokat emlegetett munkásosztálynak és a középosztálynak mindenesetre valószínűleg meg kell elégednie a „morzsákkal”. Az új adótörvényben ugyanis a személyijövedelemadó-kulcsok csak kismértékben mérséklődtek. A legmagasabb jövedelműek 39,6 százalékos adója 37 százalékra csökken. Kiszámították, hogy egy átlagos középosztálybeli amerikai család ezzel évente ezer dollár adót takaríthat meg, a felső osztályhoz tartozók pedig 50 ezret. Pedig Trump azt ígérte kampányában, hogy Amerika „elfelejtett munkásembereinek” elnöke lesz.
Egészen más képet kapunk, ha nem nemzetállamként, hanem a világgazdaság vezető államaként tekintünk Amerikára. Ilyen szempontból úgy tűnik, Trump valóban arra törekszik, hogy újra megerősítse Amerika évtizedek óta romló világgazdasági pozícióját. Ilyen szempontból úgy tűnik, az adóreformokat eleve úgy tervezték meg, hogy az amerikai vállalatok hazai beruházási tevékenységére és külpiaci versenyképességére kedvező hatással legyenek. Az amerikai vállalatok ugyanis a kiugróan magas társasági adó miatt a „tökélyre” fejlesztették a külföldi leányvállalataikon keresztüli adókerülést. Ha ezt a „pénzfolyamot” ismét sikerül (hazai) mederbe terelni, az talán valóban pótolná azt, amivel a költségvetés megrövidül. Ilyen szempontból úgy tűnik, Trumpnak valóban az a stratégiai célja, hogy Amerikát ismét vonzó befektetési célponttá tegye. Ez összhangban van Trump egyik legfontosabb nacionalista kampányígéretével is. Azt ígérte ugyanis, hogy a jól fizető munkahelyeket visszahozza Amerikába. Ebből pedig a munkásosztály és az alsó középosztály is profitálhat majd.
Ami ebből bennünket érinthet, hogy ha kedvező világgazdasági hatások kezdenek kibontakozni, az nekünk is jó lehet, és fordítva. Mi nem tudnánk a termelés hazavonzását ösztönözni, mert itthon is alig kezd ébredezni. Azt viszont nyilván üdvözölnék a vállalkozók, ha a személyi jövedelmet terhelő adókat tovább csökkentenék, mert a megmaradó pénzt a bérek növelésére fordíthatnák, ezáltal serkentve ittmaradásra a szakembereket.
