2024. április 20., szombat

Az IPARD-ról Szabadkán

Fókuszban a megújuló energiaforrások

A nemzetközi IPARD program egyik fő célja a mezőgazdaság fellendítése és a vidékfejlesztés. A programmal kapcsolatban hétfőn előadást és műhelymunkát tartottak Szabadkán, a Regionális Gazdasági Kamara épületében. A rendezvény a Szerbiai Gazdasági Kamara és az ENSZ Fejlesztési Program (UNDP) közös szervezésében valósult meg. Az esemény résztvevői informálódhattak az IPARD programmal kapcsolatban a pályázati feltételekről, módokról.

Damir Vojnić Tunić, a szabadkai Regionális Gazdasági Kamara mezőgazdasági koordinátora köszöntötte az egybegyűlteket, majd Aleksandar Bogunović, a Szerbiai Gazdasági Kamara növénytermesztési szövetségének titkára és Dragan Stefanović, az UNDP képviselője szólt az egybegyűltekhez. Mint megtudtuk, az előadás egy olyan sorozat része, amelynek első ciklusában igyekeznek nagy hangsúlyt fektetni arra, hogy megismertessék a jogi személyeket, a kis-, közép- és nagyvállalatok képviselőit, illetve a regisztrált gazdaságok vezetőit az IPARD program alapjaival, bizonyos részleteivel. Az előadásban az olyan specifikumokra is kitértek, amelyek közvetlenül érintik a termelőket, így például arra is, hogy a pályázás során, illetve a megvalósítás folyamatában mire kell odafigyelniük. Az IPARD programra vonatkozó pályázatokat tavaly, év végén írták ki. A programra 230 millió euró áll rendelkezésre, ebből 175 milliót az Európai Unió biztosít, míg a fennmaradó összeget Szerbia költségvetéséből különítik el erre a célra. Utófinanszírozású pályázatokról van szó, tehát a pályázók a projektumuk megvalósítását követően kapják meg a befektetésük összegének 60–80 százalékát. A pályázatokon a nagy befektetéseken van a hangsúly, az elnyerhető maximális összeg 1,5 millió, míg a legkisebb 10 000 eurót tesz ki. A 2014 és 2020 között megvalósuló IPARD programban nagy szerepet kap a megújuló energiaforrások népszerűsítése, illetve az ezen a téren történő fejlesztések támogatása. Éppen ezért a hétfői előadás résztvevői megtekinthettek egy kisfilmet a szerbiai biomasszával, illetve biogázzal működő üzemekről.

A tervek szerint a közeljövőben újabb műhelymunkával egybekötött előadásra kerül sor, ahova azok jelentkezését várják, akik úgy döntöttek, hogy részt vesznek valamelyik IPARD pályázaton.