2024. április 19., péntek

Kétnapos ünnep Magyarkanizsán

Szent Száva ünnepét tartották Magyarkanizsán is a hétvégén. A szerbek második karácsonyának is nevezhető megemlékezésnek a Művészetek Háza nagyszínpada adott otthont pénteken és szombaton is.

Az igényes műsort az egyház, a Szent Száva Szerb Amatőr Művelődési Egyesület és az önkormányzat támogatta és szervezte. A helybeli elöljárók mellett jelenlétével megtisztelte az eseményt jelenlétével Nyilas Mihály, a tartományi kormány alelnöke is.

Pénteken a Szent Száva Szerb Amatőr Művelődési Egyesület koncertje volt repertoáron, amelyen bemutatkoztak az egyesület tagjai, míg a szombati délután fényének emeléséhez a Kovačević testvérek fellépése járult hozzá, ezt követően pedig Jovica Mojsilović pópa tartotta meg ünnepi beszédét, melyben hangsúlyozta a nagyokra való emlékezést, valamint ígéretet tett arra, hogy jövőre is hasonló terjedelmű rendezvénnyel ünnepelnek.

A táncosok folytatták a sort, majd nagybecskereki és belgrádi vendégfellépők tették még szebbé Szent Száva napját Magyarkanizsán.