2024. április 16., kedd

Könyvben a kiállítás

Megjelent a reformáció 500. évfordulója tiszteletére szervezett, Vajdaságot átfogó kiállítás katalógusa

Az R500 rendezvénysorozat záróakkordjaként Topolya Község Múzeumában csütörtökön este bemutatták a 2017 őszén több mint 120 tárgyat felvonultató kiállítás katalógusát. A bemutatón, melyet Gazsó Hargita vezetett, részt vett Csányi Erzsébet pacséri református lelkésznő, Dolinszky Márta bajsai evangélikus esperes, Hallgató Imre, a bácsfeketehegyi református egyház gondnoka, Nagy Tibor csantavéri baptista lelkész, valamint Németh Ferenc és Szőke Anna kutatók. Valamennyien szóltak arról, hogy miként kapcsolódtak a kiállítás szervezésébe, illetve ismertették a katalógusban megjelent szövegük tartalmát. A múzeum emeleti termét megtöltött nagyszámú érdeklődő ilyen módon betekintést nyerhetett a bajsai és a pacséri gyülekezet életébe, megismerkedhetett a nagybecskereki református egyház aranykorával, a Biblia jelentőségéről, a Kiss Lajos Néprajzi Társaság nyári konferenciájáról, és a vajdasági református, evangélikus templomok állapotáról is hallott, végül pedig egy személyes hangulatú beszámolóból a szabadkai egyházközség megalakításáról értesült.

A katalogusbemutatón (Herceg Elizabetta felvétele)

A katalogusbemutatón (Herceg Elizabetta felvétele)

- Egy évvel a kiállítás ötletének megszületése után kezünkbe vehetjük az R500 katalógust, melyet lelkészek, kutatók szövegei, grafikus, fényképész értő szeme, támogatók szívessége alakított egésszé. A kiállítás és a katalógus arra kívánt választ adni, hogy Vajdaságba hogyan jutott el a reformáció, milyen fellelhető nyomai vannak ma – mondta Gazsó Hargita, a kiállítás és a katalógus szerkesztője, s rámutatott arra is, hogy az időszaki kiállítást, amely már nem látogatható, igyekeztek megörökíteni digitálisan is, s eljuttatni ily módon olyan emberekhez, akik nem tudták megnézni, ezenkívül tárlatvezetéssel kisfilmet is készítettek, amely a világhálón is követhető lesz.

A gazdagon illusztrált, kétnyelvű, keménykötésű R500 kiadvány megörökíti a lelkészek, kutatók által írt kísérőszövegeket, fölvillantja a tárgyakat, helyszíneket, templomokat és a kiállítás installációját is. A reprezentatív katalógus a Magyar Nemzeti Tanács, valamint a Substratum, a Capriolo és a Sat-Trakt vállalatok támogatásával a Pannonia-print nyomdában készült. Grafikai tervezője Szalma Viktória.