2024. március 28., csütörtök

Megjutalmazzák a kitűnő tanulókat

A temerini községi tanács határozatot fogadott el a tanulók megjutalmazásáról. Jutalomban részesülnek azok az általános- és középiskolás tanulók, akik tanulmányaik befejeztével Vuk-díjat kapnak, illetve korosztályuk legjobbjai. Olyan tanulók, akik tanulmányaik ideje alatt mindvégig kitűnő előmenetelűek és példás magaviseletűek voltak, figyelemfelkeltő eredményeket mutattak a versenyeken.

A teljesen felújított Petar Kočić Általános Iskola épülete (Góbor Béla felvétele)

A teljesen felújított Petar Kočić Általános Iskola épülete (Góbor Béla felvétele)

Jutalomban részesülnek a temerini község területéről azok a tanulók és felkészítő tanáraik, akik a körzeti, regionális, köztársasági és nemzetközi versenyeken dobogós helyezéseket értek el. Az első három helyezést elért tanulók méltón képviselik a versenyeken iskolájukat és községüket. A diákok versenyekre való felkészítése nem könnyű feladat, a szaktanárok nagyobb odafigyeléssel fordulnak a tehetséges fiatalok taníttatása iránt. Éppen ezért munkájuk elismeréseként az önkormányzat őket is megjutalmazza.

Megjutalmazzák a község területéről azokat az egyetemi hallgatókat is, akik részesei az újítói és tudományos kutatói munkát végző csoportoknak, vagy nemzetközi tanulmányi utazások résztvevői. A különösen tehetséges tanulóknak és egyetemi hallgatóknak lehetőségük lesz arra, hogy tanulmányaik ideje alatt részt vegyenek olyan oktatási intézmények tevékenységében, melyek munkája eltér Szerbia oktatási rendszerétől. Ilyen például a valjevói Petnica kutatóállomás, vagy valamelyik külföldi egyetem. Az ilyen helyekre készülő tanulóknak és egyetemi hallgatóknak a tudásuk elmélyítésére való felkészüléshez és az elutazáshoz szükségük van anyagi támogatásra is, mivel a tudományos munkával való foglalkozás külön kiadásokkal jár. Éppen ezért a kitűnő eredményt felmutató tanulók és egyetemi hallgatók megjutalmazása az önkormányzat egyfajta törődését is jelenti a tehetséges fiatalok iránt. Célja pedig, hogy ösztönözze a fiatal nemzedékeket és tanáraikat a mind jobb eredmények felmutatásában.