2024. március 29., péntek

A kormány lemondását követelő tömegtüntetés volt Tiranában

Ezrek tüntettek szombaton Tirana központjában az albán kormány lemondását követelve. A létszámról a becslések igen szélsőségesek: helyi újságírók szerint 10 ezren voltak, ellenzéki vezetők viszont 200-300 ezer főt hangoztattak.

Tirana lakosainak száma még félmillió sincs, egész Albánia népessége pedig bő 3 milliós. A rendőrség nem közölt becsült adatot a demonstráción résztvevők számáról.

A tüntetők megmozdulásukon elsősorban azzal vádolták a kormányt, hogy összefonódott a szervezett bűnözéssel. Az albán nemzeti zászlókon kívül az Egyesült Államok és az Európai Unió lobogója is feltűnt a tömegben. A demonstráció békés volt, több ellenzéki vezető beszéde után a tömeg szétoszlott.