2024. április 20., szombat
HELYSZÍNI TUDÓSÍTÁS

A közösségfejlesztés új dimenziója

Nem a történelem számít, hanem a közös jövőkép – üzenték a mórahalmi szerb kulturális központ alapkőletételén magyar és szerb politikusok

A Palics és Mórahalom között megvalósult sikeres európai, határon átnyúló IPA-projektumnak, a Sokszínű együttműködésnek (Colorful Cooperaration) köszönhetően lehelyezték a Csongrád megyei fürdővárosban a Szerb Művelődési Intézet alapkövét. Az intézet egy éven belül készül el, a tervek szerint jövő januárban, Szent Száva napján adják majd át rendeltetésének. Mórahalom és Palics közösen pályázott a projektummal az európai forrásokra, pár hónapon belül Palicson is a földbe kerül az itteni magyar intézet alapköve. A szerb központ projektumának értéke 3,7 millió euró, de a helyszínen Branko Ružić államigazgatási és helyi önkormányzati miniszter úgy fogalmazott, pénzben nemigen lehet kifejezni, mennyit ér a két nemzet, a két ország közötti gyümölcsöző együttműködés e legújabb eredménye. Véleménye szerint az intézet jelképezi egymás kultúrájának, hagyományainak a kölcsönös tiszteletét, ami az elmúlt időszakban jellemzi a bilaterális, baráti kapcsolatokat. A központ jelentőségét a miniszter elsősorban annak idegenforgalmi kapacitásaiban vélte felfedezni, mint mondta, nagymértékben befolyásolhatja majd a turizmus élénkítését a határ menti övezetben mindkét országban.

A két ország közötti gyümölcsöző együttműködés eredménye az alapkőletétel (Ótos András felvétele)

A két ország közötti gyümölcsöző együttműködés eredménye az alapkőletétel (Ótos András felvétele)

– Az efféle eredmények is azt mutatják, hogy a sikeres államapparátus nem kizárólag a közügyek intézésének a gyorsaságában mutatkozik meg, hanem abban is, hogy elő tudja segíteni, menedzseli a régiók közötti együttműködést, konkrét elképzelések megvalósítását képes elérni. Itt elsősorban a kultúráknak, az embereknek az összekapcsolásán van a hangsúly. Nem mellékes, hogy a nemkormányzati szektor is alaposan kivette a részét a munkából, s a kirajzolódó eredmények a civil szféra aktív szerepvállalásának is tulajdoníthatók – értékelte a helyszínen megtartott alkalmi beszédében az államigazgatási tárca vezetője.

Reményének adott hangot, hogy egy év múlva még magasabb rangú állami tisztségviselők jelenlétében nyílik majd meg a mórahalmi szerb központ.

Nem csupán a magyar és a szerb fél számára, hanem egész Európa és a világ számára is fontos üzenet ez a projektum – fogalmazott dr. Vitályos Eszter európai uniós fejlesztésekkel megbízott magyar államtitkár. Véleménye szerint az alapüzenet az, hogy kellő akarattal, túllépve a múltbeli, történelmi viszályokon, ellentéteken, a két nép igenis képes arra, hogy egymás kultúráját tiszteletben tartva, azt elfogadva és ápolva sikeres kapcsolatot alakítson ki, és széles körű együttműködést valósítson meg. Az államtitkár arra emlékeztetett, hogy a Magyarország és Szerbia közötti határon átnyúló együttműködési uniós program 2014 és 2020 közötti időszakában mintegy 200 projektum halad a megvalósítás felé, s hogy 21 millió eurót sikerült lehívni a rendelkezésre álló keretből.

Az alapkő lehelyezését megelőzően Duka Félix, az Egy-Másért Ifjúsági és Közösségfejlesztési Egyesület elnöke a párbeszéd fontosságára hívta fel a figyelmet, ez ugyanis az egyedüli garanciája annak, hogy két nemzet megértse egymást, képes legyen egy közös jövőképnek a kialakítására. Hozzátette: a szerb kultúrcentrum egy új dimenziója a közösségfejlesztésnek, s arról beszélt, hogy a cél annak átadását követően egyértelműen az lesz, hogy élettel, tartalommal töltsék fel ezt az intézményt.

Ognjen Bjelić, Branko Ružić és Nógrádi Zoltán (Ótos András felvétele)

Ognjen Bjelić, Branko Ružić és Nógrádi Zoltán (Ótos András felvétele)

– Tudjuk, hogy eltér egymástól a szerb kólónak és a magyar csárdásnak a ritmusa, de hiszünk benne, ha a két táncot egymásba kapaszkodva járjuk, közelebb léphetünk Európához – fogalmazott jelképesen Duka, majd bejelentette, hogy a szerb központ éppen a Kóló nevet fogja viselni.

Nógrádi Zoltán, Mórahalom polgármestere felszólalásában azt mondta, ahhoz, hogy közös jövőképet alkossunk, összeköttetési pontokat kell kialakítanunk. Szerinte a kultúra, a művészet, a turizmus éppen ilyen kapcsolódási pontok.

– Olyasmit építünk, ami a gazdaságot, a jövedelmet, a művelődési életet erősíti majd a határ mindkét oldalán. Mi Mórahalmon a szerb kultúra nagykövetei szeretnénk lenni, s cserébe elvárjuk, hogy a szerb oldalon ugyanolyan tisztelettel viseltessenek a magyar kisebbség kultúrája iránt, mint mi itt a szerb művelődés iránt – jelentette ki Nógrádi.

Ognjen Bjelić tartományi régiófejlesztési titkár elmondta, a mórahalmi kultúrközpont az egyike a 2016-ban jóváhagyott öt sikeres projektumnak, s bejelentette, hogy a palicsi magyar intézet alapkövét április végén, május elején lehelyezik.

Az ünnepélyes alapkőletételt követően Joó Balázs mórahalmi plébános és Pavle Kaplan szegedi ortodox keresztény parókus áldották meg a leendő épület helyszínét. A mórhalmi Szerb Művelődési Intézetben a tervek szerint a gasztronómia szerelmesei számára fontos étterem és konyha, művészeti előadóterem és imaház is otthonra lel majd.

A tegnapi alapkőletételen csongrádi képviselők, vajdasági tartományi, helyi önkormányzati tisztségviselők is jelen voltak, így Nagybecskerek és Nagykikinda polgármestere, az újvidéki és a szabadkai önkormányzat tagjai is.