2024. április 16., kedd

Horvátország tiltakozó jegyzéket küldött Belgrádnak a szerb külügyminiszter usztasa rezsimről tett kijelentése miatt

A horvát külügyminisztérium vasárnap hazugságnak és sértőnek nevezte Ivica Dačić szerb külügyminiszter azon kijelentését, amelyben közvetetten azzal vádolta meg Horvátországot, hogy rehabilitálja és újraéleszti az usztasa rezsimet.

Felvetődik a kérdés, Szerbia valóban jószomszédi viszonyt akar-e kialakítani Horvátországgal - olvasható a horvát külügyminisztérium által vasárnap közzétett közleményben.
A szerb kormány által a jasenovaci koncentrációs táborról New Yorkban, az ENSZ-székhelyén rendezett kiállítás pénteki megnyitóján arról beszélt: a kiállítás célja, hogy a jasenovaci usztasa táborban a második világháborúban elkövetett bűncselekmények ne kerüljenek felejtésre, valamint hogy megakadályozzák az usztasa rezsim rehabilitációját és újraélesztését. "Nagy volt az ellenállás egy állam részéről, hogy a kiállítást ne lehessen megtartani az ENSZ-ben" - tette hozzá.
A szerb diplomácia vezetője beszédében egyebek között felszólította Andrej Plenković horvát kormányfőt, hogy rója le kegyeletét az áldozatok előtt, valamint azt is mondja ki nyíltan, ki voltak az áldozatok.
A horvát külügyi tárca szerint Dačić kijelentése megmutatta, hogy Szerbia továbbra is visszaél a jasenovaci áldozatok emlékével, valamint napi belpolitikai célokra használja fel azokat.
Zágráb korábban azzal vádolta Belgrádot, hogy a kiállítás anyaga számos hamis információt és adatot közöl. Az esetről a világszervezetet is tájékoztatta a horvát külügyminisztérium, ezért a szervezőknek el kellett távolítaniuk néhány elemet a tárlatról. A tárca nem tért ki arra, hogy mi volt a vita tárgya, de az ENSZ elhatárolódott a rendezvénytől, azzal az indokkal: hogy a tartalomért kizárólag a szervezőké a felelősség.
A jasenovaci komplexumban, amelyet horvát Auschwitzként is emlegetnek, becslések szerint mintegy 80-90 ezer ember halt meg a második világháború idején. Az áldozatok több mint fele szerb volt, de horvát és boszniai zsidókat, cigányokat és olyan horvátokat is kivégeztek, akik nem értettek egyet a világháború idején kikiáltott Független Horvát Állam (NDH) nevű, usztasák vezette, a náci Németországgal szövetséges bábállam rendszerével. Az áldozatok között sok ezer gyermek is volt.