2024. április 20., szombat

Szívből örülni a magyar kultúrának

A kultúra, amitől egy nép a többitől megkülönböztető, a megemlékezés pedig a nemzeti tudat ápolása. A Népkör Magyar Művelődési Központban,  a magyar kultúra napjáról ünnepi műsorral emlékeztek meg. Az ünnepi műsor rendezője Pintér Molnár Edit volt. Felléptek a Bosa Milićević közgazdasági középiskola diákjai, a Népkör szólistái, valamint a Róna táncegyüttes.

A Róna táncegyüttes népitáncokkal kápráztatta el a közönséget (Paszterkó Erika felvétele)

A Róna táncegyüttes népitáncokkal kápráztatta el a közönséget (Paszterkó Erika felvétele)

A rendezvény keretében kiosztották a díjakat az Interetno fesztivál képekben című fotópályázat résztvevőinek, valamint a szabad témában készült fotók készítőinek. Az Interetno fesztivál képekben első és második díját Budimlity Ármin kapta, a harmadik díjat pedig Csomor Balla Júliának ítélték oda. A szabad kategóriában, a beérkezett 33 alkotás közül Varga Zsuzsanna fotója bizonyult a legjobbnak, a második díjat Budimlity Ármin, a harmadikat pedig Nagy Eszter kapta. A pályázatra beérkezett alkotásokból készült kiállítás, valamint Kovács Flórián önálló fotókiállítása az Oláh Sándor körgalériában tekinthető meg az elkövetkező egy hónapban.

Az ünnepi műsor kezdetén a magyar himnuszt a Gingalló énekkarral közösen énekelte a közönség. Takács Márta, a Népkör MMK elnökének, valamint Kovács Róbertnek, a Bosa Milićević közgazdasági középiskola iskolaszékének elnökének ünnepi beszédét követően, színvonalas ünnepi műsorra került sor. A műsorban a magyar himnuszt a fellépőkkel közösen szavalta el a közönség, majd Kölcsey Ferencnek, a himnusz megalkotójának életéről mutattak be prezentációt, többek között a himnuszról érdekességeket, elemzéseket hallhattak a jelenlévők a diákoktól.

A diákok a magyar himnuszt éneklik (Paszterkó Erika felvétele)

A diákok a magyar himnuszt éneklik (Paszterkó Erika felvétele)

A magyar nyelv legszebb szavait, valamint a magyar kultúráról szóló gondolatokat osztották meg a közönséggel a tanulók, a Róna táncegyüttes pedig népi táncokkal varázsolta el a közönséget. Romity Márta összefoglalójában elmondta mi jut eszébe a magyar fiataloknak a magyar kultúráról. A Nemzeti dalt, Dudás Norbert, a Népkör MMK színjátszó csoportjának tagja adta elő, az előadást a közönség fergeteges tapsviharral jutalmazta.

Lőrik Izabella is a Népkör színjátszója,ő Kosztolányi-verset szavalt, annak a költőnek a versét adta elő, aki egy évszázaddal ezelőtt akár a Népkör előtt is sétálgathatott. Domány Andreina dinamikus modern tánckoreográfiát mutatott be, a Róna táncegyüttes pedig néptánccsokorral kedveskedett a közönségnek. Szőnyi tanár úr gitárkíséretében végzős diákjai két dalt adtak elő Ákos: Ilyenek voltunk, valamint a Republik: Hatvanhetes úton. A fellépők és a közönség is élvezte a műsort.

Interetno képekben fotópályázat – első hely

Interetno képekben fotópályázat – első hely

Szőnyi tanár úr gitárkíséretével énekelnek a végzősök (Paszterkó Erika felvétele)

Szőnyi tanár úr gitárkíséretével énekelnek a végzősök (Paszterkó Erika felvétele)