2024. március 28., csütörtök

Tizennégy tantárgyból – online és élőszóban

Még jelentkezhetnek az érettségi előtt álló diákok az MNT egyetemi felvételi előkészítőjére

A Magyar Nemzeti Tanács 2011 óta minden évben megszervezi az egyetemi felvételi előkészítőt. Bár bizonyos változtatások az előző évi tapasztalatokra hagyatkozva mindig történnek, lényeges változás nincs a programban. Idén 14 tantárgyból lehet felvételi-előkészítőre jelentkezni. Ezek a tantárgyak a magyar nyelv és irodalom, német és angol nyelv, alkotmány és állampolgári jogok, szociológia, pszichológia, földrajz, történelem, biológia, kémia, közgazdaságtan, matematika, fizika, számítástechnika és informatika. A részletekről Petkovics Mártával, az MNT Végrehajtó Bizottságának tagjával beszélgettünk.

– A meghirdetett tantárgyak azok, amelyek a legtöbb karon fel vannak tüntetve, mint felvételi tantárgy. Emellett vannak, ahol általános műveltségi tesztet kell kitölteni, illetve egy speciális képesség felmérése is a vizsga része. Nyitottak vagyunk, más, konkrét tárgyból is felvételi-előkészítőt szervezni, de úgy gondoljuk, hogy ezzel a 14 tárggyal kimerítettük a palettát. A diákok már tudnak jelentkezni a breki.mnt.org.rs honlapon, ami az MNT diákportálja. A jelentkezés elektronikus úton történik, és az alapadatok mellett meg kell jelölni azt a két tárgyat, amiből a diák fel szeretne készülni. Január 31-ig lehet jelentkezni, maga a felkészítő februárban kezdődik – tudhattuk meg Petkovics Mártától, akit a felkészítő menetéről is kérdeztünk.
– Az első része a programnak az online felkészítő, amikor a tanár felveszi a diákkal a kapcsolatot, valamint a portálon már megtalálható anyagokból, az előző évi tesztek, feladatok, felkészítő anyagok, valamint újabb feladatokból a diák elkezd felkészülni. A megoldott feladatsort a tanuló elküldi a tanárnak, aki kijavítva visszaküldi, valamint elektronikus úton tájékoztatja a hibákról is. Mivel a tantermi órák, a személyes kapcsolat nagyon fontos az eredményesség szempontjából, ezért idén úgy tervezzük, hogy négy alkalommal 5-5 órás tantermi felkészítőt is tartunk. A jelentkezések alapján, és mivel a két legnagyobb magyar iskolaközpont Szabadkán és Zentán van, ezért ezek az órák is itt lennének megszervezve, de nem zárunk ki más helyszíneket sem. Az első tantermi március 24-én lesz, a következő áprilisban, majd májusban és júniusban lesz – mondta Petkovics Márta, aki beszélt a felkészítő táborról is.
– Immár harmadik éve valósul majd meg az egész hétvégét felölelő felkészítő tábor, amit Újvidéken, az Európa Kollégiumban valósítanánk meg. Ez április utolsó hétvégéjén lenne, kétnapos, a diákok az újvidéki Európa Kollégiumban lesznek elszállásolva, az étkeztetést is a Magyar Nemzeti Tanács biztosítja, az oktatás pedig a József Attila Általános Iskolában lesz, mivel közel van, ott van magyar oktatás, valamint készségesen a rendelkezésünkre állnak. Ez a felkészítő tábor ingyenes, csak az utazást kell a diákoknak megoldaniuk. Fontos kiemelni, hogy az egész felkészítő ingyenes, ami azért fontos, mert az Újvidéki Egyetem egyes karai is szerveznek felkészítőt, de van, ahol ezért fizetni kell. Emellett az Európa Kollégiumban azon az egy estén az ott lakó diákok és nevelőtanárok is ismertető előadásokkal készülnek, és a diákoknak lehetőségük lesz megismerkedni az ott lakókkal. Kiemelném még azt, hogy ez a felkészítő fontos része az MNT-ösztöndíjprogramnak, valamint, hogy a felvételt nyert diákok részt vehetnek szeptemberben egy szerb nyelvi képzésen is.