2024. április 18., csütörtök

Az IPARD pályázatról Csantavéren

Az európai uniós pályázat február 26-ig van nyitva

A VMSZ és a Vajdasági Agráregyesületek Szövetsége szervezésében Csantavéren kedden megtartott fórumon a mezőgazdaságot érintő aktuális témákról, valamint a nálunk még újnak számító IPARD pályázati lehetőségről beszélt Fremond Árpád köztársasági képviselő, a mezőgazdasági bizottság alelnöke, dr. Molnár Viktor, a Tartományi Mezőgazdasági Fejlesztési Alap igazgatóhelyettese, Ótott Róbert tartományi mezőgazdasági titkárhelyettes, és Ricz András, a Szakegyesületek és Társaságok Igazgatóbizottságának elnöke.
Fremond Árpád a 2017-es év összegzése közben rávilágított azokra az eredményekre, amelyeket az előző évben elértek, valamint kitért arra, hogy mik a tervek a 2018-as évre. Kiemelte, hogy 5 éves csúszással hozzánk is elérkezik az IPARD pályázati lehetőség, amely az első olyan pályázat, ami európai uniós forrásokból valósul meg a gazdák számára, közelebb visz minket az Európai Unióhoz, és hozzájárul ahhoz, hogy azok a fiatalok, akik mezőgazdasággal foglalkoznak, itthon maradjanak. Az idei köztársasági mezőgazdasági költségvetés növekedni fog, több, mint 10 területre vonatkozólag lesznek pályázatok, viszont ezentúl traktorra és kapcsolható eszközre csak az IPARD-on keresztül lehet majd pályázni.

A tartományi mezőgazdasági titkárhelyettes, Ótott Róbert, a tartományi pályázati lehetőségekről beszélt, amelyek február végétől és március elejétől lesznek hivatalosan elérhetőek. Elmondta, hogy a pályázatok kapcsán mi az, ami változott, valamint részletesen bemutatta, hogy a gazdák mire és mekkora összegben pályázhatnak. A Tartományi Titkárság költségvetése idén meghaladja a 7 milliárd dinárt.
Dr. Molnár Viktor, a Tartományi Mezőgazdasági Fejlesztési Alap igazgatóhelyettese arról beszélt, hogy a tavalyi év sok változást hozott az alap életében, hiszen csökkent a kamatláb, valamint növelték a felvehető hitel összegét is. Kiemelte, hogy az alap célja továbbra is az, hogy a lehető legkedvezőbb hitelfeltételeket biztosítsa a gazdáknak, és továbbra is 100 százalékos anyagieszköz-kihelyezéssel fognak működni, ezzel is a gazdák érdekeit szolgálva.
Végül Ricz András beszélt a tavalyi évben akkreditált IPARD pályázatról. Az IPARD kapcsán a gazdák az Európai Unió közös agrárpolitikájának használatába kapcsolódhatnak be, valamint ezáltal lehetőség nyílik arra, hogy közelebb kerüljünk az Európai Unióhoz. A pályázaton több, mint 175 millió euró áll a termelők rendelkezésére. Ricz András továbbá bemutatta a pályázati feltételeteket, a pályázat menetét, valamint kiemelte, hogy az iroda mindenben a rendelkezésükre áll azoknak a gazdáknak, akik belevágnak az IPARD pályázatba, amelynek határideje február 26.
Az előadást követően a csantavéri gazdáknak lehetőségük volt kérdéseik felvetésére. Földi Márta, a csantavéri helyi közösség vezetője hangsúlyozta, hogy e lehetőség mellett még mindig jelen vannak a Prosperitati által kínált pályázati lehetőségek is.