2024. április 19., péntek

Csak Wozniacki hozta a papírformát

Nadal sérülés miatt feladta a negyeddöntőt

NadalDimitrov elődöntőt vártunk a melbourne-i felső ágon, ehelyett ČilićEdmund mérkőzést kaptunk a döntőért. A nőknél a fenti értelemben feles nap volt a tegnapi, mert Caroline Wozniacki igazolta esélyességét, Elina Szvitolina pedig kiesett.

Az orvos is tehetetlennek bizonyult, Nadal kénytelen volt feladni a Čilić elleni meccset (Fotó: Beta/AP)

Az orvos is tehetetlennek bizonyult, Nadal kénytelen volt feladni a Čilić elleni meccset (Fotó: Beta/AP)

A tavaly döntős Nadal, aki első kiemeltként rajtolt, a horvát Čilić elleni mérkőzés negyedik játszmája során megsérült, ennek ellenére játszani próbált, végül az ötödik játszmában, 0:2-es állásnál belátta, hogy a folytatásnak semmi értelme. Čilić másodszor lett elődöntős Melbourne-ben, pályafutása harmadik nagy döntőjét és egyben a ranglista harmadik helyét célozza meg.

Nem terem tehát babér az Australian Openen a mestertorna tavalyi bajnokának, a bolgár Grigor Dimitrovnak sem, aki esélyesnek számított a negyeddöntőben a 23 éves brit Kyle Edmund ellen, amit a pályán nem tudott igazolni. A brit talán élete legjobb játékával győzte le négy játszmában a bolgárt, ezáltal első nagy elődöntőjében szerepelhet. A naprakész ranglistán már 26., ami 23 hely javítást jelent.

Óriási meglepetés született a női egyes negyeddöntőjében. A ranglistán 37. belga Elise Mertens, aki már azzal is nagy sikert jegyzett, hogy a korábbi fordulókban legyőzte Darija Gavrilovát és Alizé Cornet-t, szinte leiskolázta a serleg egyik legesélyesebb várományosát, 4. kiemelt ukrán Elina Szvitolinát. A 22 éves belga nagyszerűen kezdte az évet. Zsinórban tíz győzelemnél tart, Melbourne előtt ugyanis megvédte a hobarti torna trófeáját, és jövő hétfőn a legjobb 20 között lesz.

A nap utolsó meccsén a dán Caroline Wozniacki három játszmában jutott túl a spanyol Carla Suárezen. A dán így egyedüliként hozta a papírformát, Suárez pedig a nagy tornákon a negyeddöntőben hatodszor sem tudott nyerni.

Babos Tímea ugyan a múlt idény befejeztével kijelentette, hogy az egyéni pályafutására számít összpontosítani, a sikereket a jelek szerint továbbra is párosban jegyzi. A magyar játékos Melbourne-ben női párosban, a francia Kristina Mladenović oldalán, már elődöntős, vegyes párosban pedig az indiai Rohan Bopanna partnereként negyeddöntős. Babos párosban eddig 16 WTA-serleget nyert, nagy tornán azonban még nem győzedelmeskedett, mindhárom döntőjét elveszítette.

Melbourne-ben ma a negyeddöntő további meccsei lesznek műsoron FedererBerdych és CsungSandgren, illetve HalepKa. Plíšková és KerberKeys párosítással.

Nyitókép: Az orvos is tehetetlennek bizonyult, Nadal kénytelen volt feladni a Čilić elleni meccset (Fotó: Beta/AP)