2024. április 20., szombat

Szombaton rendezik meg a Nagy Prélót

A Bunjevačko Kolo Horvát Művelődési Központ idén is megrendezi a Nagy Prélót. Az eseményre szombaton 19.30-kor kerül sor az Ivan Sarić Műszaki Középiskola tornatermében, jelentette be kedden Denis Lipozenčić, a 2018. évi Nagy Préló Szervezőbizottságának elnöke a Városháza Médiaközpontjában megtartott sajtótájékoztatón. A Nagy Préló idei vendégei a Harmonija zágrábi tamburazenekar és a Ruže szabadkai tamburaegyüttes lesznek.

– A Nagy Préló nemcsak szórakozást jelent, hanem 1879, az első Nagy Préló megtartása óta nagy jelentőséggel bír közösségünk számára. Sokszor a történelemben ez volt az egyetlen lehetőség, hogy összegyűljünk, mint nemzet – monda el Lazar Cvijin, a Bunjevačko Kolo Horvát Művelődési Központ elnöke, hangsúlyozva, hogy a rendezvény idén nagyszabásúbb lesz, mint az előző évben volt.

A szombati rendezvényen megválasztják a Préló legszebb dalát, valamint a Préló szépét. A legszebb lány aranydukátot, két udvarhölgye pedig értékes festményeket kap. A Nagy Prélóra jegyet váltó látogatók tombolán vesznek részt, amelynek a fődíja egy hétnapos nyaralás a horvát tengerparton.