Torok Orsolya és Fehér Viola a szabadkai Lányi Ernő Iparos Művelődési Egyesület Cserebogár citeracsoportjának vezetői. Tevékenységüket önkéntesen folytatják, 7 és 17 év közötti gyerekeket, fiatalokat tanítanak citerázni szívvel-lélekkel. Az önkéntességről és a citeraoktatásról beszélgettünk a két csoportvezetővel.
Mikor kezdtétek el a csoport vezetését?
Fehér Viola: –A csoportot körülbelül 5 éve kezdtük el vezetni, ami azt jelenti, hogy nemsokára születésnapunk lesz, amire a gyerekek nagyon készülnek. Vegyes korcsoporttal dolgozunk, vannak olyanok, akik már a középiskolát fejezik be, vannak középiskolások és általános iskolások is.
Torok Orsolya: – Az elején a gyerekek lelkesek, aztán páran mindig lemorzsolódnak. Öt-hat tag marad mindig, velük már érdemes a csoportot elindítani. Érdekes, hogy már kerestek minket a szülők, hogy indul-e a citeracsoport. Úgy beszéltük meg, hogy februárban megtartjuk a nyilvános órát, ahova várjuk majd az érdeklődő gyerekeket.
Hogyan zajlanak a próbák?
F.V.: – A próbán az egyesület citeráit használjuk. Mindig van, amire készülnünk kell. A december nagyon zsúfolt volt a karácsonyi műsorok miatt, most sok helyre is hívtak minket, hogy előadjuk a Betlehemes műsorunkat. Mondhatni, hogy körbeturnéztuk Szabadkát. Most kezdődik majd a Durindó-csokor gyakorlása, hiszen az a következő nagyobb állomás.
Milyen hatással van ez a gyerekekre?
T.O.: – A hatás az oktatótól is függ. Mivel törekszünk arra, hogy itt családias, baráti hangulat alakuljon ki, ráadásul önkéntes, mind a részvétel, mind az oktatás, így azt kell mondjam, hogy nagyon jó hatással van ez a gyerekekre is. Először mindig meg vannak szeppenve, de ahogy látják a hozzáállásunkat, úgy nyílnak meg ők is. Van, akinek jobban megy, van, akinek kevésbé, de szerintem citerázni bárki megtanulhat, aki szán arra időt. Így mi mindenkit várunk, aki kipróbálná magát, hiszen aki belefekteti az időt, az előbb utóbb a munka gyümölcsét is látni fogja. Azt is el kell mondanom, hogy a közösségnek hála a gyerekek sokkal nyitottabbak lesznek, sokkal könnyebben barátkoznak, valamint a citerázás több készséget is jól fejleszt. Sokan visszajárnak hozzánk, mert szeretik a csoportot, megszeretik a citerázást.
Hogyan jött az ötlet, hogy citerát tanítsatok?
F.V.: – Régóta citerázom, és én is önkéntesen kezdtem. Amikor a felnőtt csoport feloszlott, Orsival arra gondoltunk, hogy jó lenne folytatni, hogy tovább vihessük a tudást, a citerázást. Hobbi szinten elkezdtük tanítani. Sokat tanulunk egymástól, együtt, ez nagyon fontos. Szeretnénk, ha jönnének új tagok, hiszen szeretnénk ezt fenntartani.
Mit ad nektek az önkénteskedés?
T.O.: – Öt éve, amikor elkezdtük, én még a szabadkai Tanítóképző Kar diákja voltam. Ott ez az önkénteskedés gyakorlati szempontból jól jött, hiszen sokat segít a pedagógusi szakmában az, ha az ember fiatalokkal és gyerekekkel már korábban elkezd foglalkozik. Rengeteg olyan tapasztalatot ad ez, amit később is használni tudunk majd, hiszen olyan szituációkkal kell megbirkóznunk, amiben több odaadással, több szerepben kell megállnunk a helyünket. Ha az ember nem akar unatkozni, akkor a tanári vagy a csoportvezetői tevékenységet tudom ajánlani. A másik, ami szintén remek lehetőség, az az, hogy az egyesületnek köszönhetően olyan helyekre jutunk el, ahova magánemberként nem lenne lehetőségünk, legyen szó a Durindóról, vagy bármelyik fellépésről.
F.V.: – Két éve Óbudán a zeneiskolában léphettünk fel Borsi Ferenc előtt, aki nagy tekintély a szakmában. Az ő iskolájukban fellépni hatalmas megtiszteltetés volt, és az egyesület nélkül nem jutottunk volna el.
Milyen feladatokat láttok még el az egyesületben?
T.O.: – Mivel az egyesületben egy maroknyi ember tevékenykedik, így tulajdonképpen bármilyen feladat van, amire kell egy beugró ember, mi ott vagyunk. Legyen szó műsorvezetésről, szervezésről, éneklésről, citerázásról, segítünk, ahol tudunk.
Megéri önkéntesnek lenni?
T.O.: – Szerintem, ha az ember már hobbi szinten is ért valamihez, akkor megéri azt a tudást önkéntesen továbbadni. Ha elkötelezettek vagyunk, van tudásunk hozzá, és valóban fontosnak érezzük ezt átadni, akkor érdemes a gyerekekkel foglalkozni, mert van rá jelentkező. Nekünk nincs végzettségünk, vagy képesítésünk erre, mi ezt pusztán szeretetből csináljuk. Micsik Béla is elmondta a Hagyományok Házának képzésén, hogy az a legjobb iskola, amikor azt adjuk át, amit mi tudunk. Bár a gyerekek lassabban haladnak, mint egy profi zeneiskolában, sőt, technikailag nekünk is van hova fejlődni, de ettől függetlenül olyan dalokat tanulunk, amikkel máshol nem találkoznak. Felfedezzük a népzenei világot, rendezvényekre járunk, ami egy olyan színes látókört ad nekik, ami gazdag, ráadásul ez az időtöltés remek hatással van a gyerekekre.
F.V.: – A közösség kovácsoló ereje is nagyon fontos a foglalkozásnak, hiszen a diákok több helyről jönnek Szabadka-szerte, összebarátkoznak, megnyílnak. Itt mindenki egyéniség és mindenki kibontakozhat.
