2024. április 20., szombat

Újabb áldozatot követelt a kanyaró

Szerbiában pillanatnyilag az átlagnál jóval nagyobb a kanyaróban megbetegedettek halálozási aránya

Harmadik áldozatát követelte Szerbiában a kanyaró. Hétfőn este Nišben elhunyt egy huszonegy éves nő, aki a közelmúltban adott életet első gyermekének. A nőt több mint egy hónapja kezelték a Niši Közkórház fertőző betegségek osztályán, mivel a kanyaró szövődményeként tüdőgyulladás alakult ki nála. Miodrag Vrbić, a fertőző betegségek osztályának igazgatója szerint a nő már jóval azt megelőzően súlyos szövődményektől szenvedhetett, hogy orvoshoz fordult volna. Amikor kórházba került, állapota már nagyon válságos volt, azonnal lélégezetőgépre kellett kapcsolni, tette hozzá a szakember, majd elmondta, hogy a nő másfél hónapos kisbabáján szintén megmutatkoztak a kanyaró tünetei, állapota azonban nem súlyos.

Az országban december végétől ezidáig három halálos áldozatot követelt a kanyaró. Mindhárom személynél tüdőgyulladás alakult ki szövődményként. Az első kanyaró-fertőzések tavaly október elején jelentkeztek. A legtöbb településen, ahol megjelent a betegség, tüdőgyulladás alakult ki annak szövődményeként, ugyanakkor Nišben hétfő óta egy agyvelőgyulladásban szenvedő egyént is kezelnek.

Srđa Janaković járványügyi szakértő elmondása szerint átlagban ezer kanyaró-megbetegedés közül egy végződik a beteg halálával. Szerbiában ez az arány mostanra megdőlt, hiszen 1 255 megbetegedésre három halálos áldozat jutott. Internetes források szerint különböző adatok vannak a kanyarós betegek halálozási arányára vonatkozóan: a Robert-Koch-Institut szerint ez az arány 1:10 000 és 1:20 000 közötti, a Centers for Disease Control and Prevention 1:500 és 1:1 000 közé teszi. Szerbiában pillanatnyilag 1:418 a halálozási arány.