2024. március 29., péntek

Újra eltűntek a sorompók

A Szerbiai Vasutak csaknem másfél hónappal ezelőtt életbe lépett téli menetrendje meglepetéseket is hozott a Zombor környékén élőknek.

A kép szerint szükség volt a sorompóra (Fotó: Fekete J. József)

A kép szerint szükség volt a sorompóra (Fotó: Fekete J. József)

Elsősorban azt, hogy újra eltűntek a vasúti és közúti közlekedést egyaránt biztosító félsorompók a városból Kerény, illetve Apatin felé vezető átjárókról, valamint a fényjelzéseket is elsötétítettek. Néhány hónappal ezelőtt ez már megtörtént egyszer, de akkor a közvélemény nyomására visszakerültek helyükre ezek a jelzőberendezések. Az új menetrend életbelépésével az említett két kereszteződésnél nincsen vasúti személyzet, amely kezelné a mechanikus sorompókat. A vasúti társaság indoklása szerint a sorompókat és a fényjelzéseket a vasúti és közúti kereszteződésekre vonatkozó szabályzat értelmében szerelték le, és ettől fogva ezeken a helyeken a forgalmat a közúti jelzések szabályozzák.
A két útirány igencsak forgalmas, Kerény felé Újvidékre, Apatin irányában pedig Horvát- és Magyarországra vezet az út, a két átjárón naponta 22 alkalommal halad át szerelvény.
A vonatvezetők már a korábbi eset alkalmával is parancsba kapták, hogy a közúti átjárókhoz közelítve lassítsanak és hangjelzéssel hívják föl a figyelmet a szerelvény érkezésére. Ennek kétségtelenül jelentős szerepe van abban, hogy mindeddig nem történt baleset ezekben az átjárókban.
A téli menetrend másik következménye a környéken, amire a VRT is fölhívta a figyelmet, hogy Szivácon megszűnt az egyik vasúti megálló. A település mintegy nyolcezer lakosával Vajdaság legnépesebb falva, a központi vasútállomástól négy kilométerre működött az újsziváci állomás. Tavaly december eleje óta itt már nem áll meg a vonat. A vasút szerint azért, mert kevés az utas, a helyi közösségben pedig úgy tartják, hogy ehhez hozzájárult a megálló épületének rossz állapota is; ezen megpróbálnak saját eszközeikből javítani. Az újsziváci megálló környékén élők aláírásgyűjtésbe fogtak az állomás újbóli megnyitásának érdekében.