2024. április 19., péntek

Az épületmenedzser nem adóbehajtó

Többek között erről is beszélt tegnapi sajtótájékoztatóján Nebojša Berak, a decemberben megalakult, Újvidéki Épületmenedzserek Egyesületének (UPLUNS) vezetője. – Az épületmenedzsernek többek között az a feladata, hogy nyilvántartásba vegye, melyik lakásban élnek albérlők. Nem foglalkoznak azzal, hogy a tulajdonos fizet-e utánuk adót – hallottuk.

Az egyesület az újvidéki épületmenedzserek (engedéllyel rendelkezőkből 75 ilyen van a városban) egyötödét tömöríti. Az általuk javasolt, nagyobb változások közül a menedzserek megválasztására és leváltására vonatkozó szabály módosítása is említést érdemel. Azt akarják, hogy a lakástulajdonosok felének beleegyezése elegendő legyen a módosításhoz, szerintük nem lenne szabad megengedni azt, hogy néhány, az ebet a karóhoz kötő lakó dönthessen az épület sorsáról. Berak bejelentette, hogy kérvényezték a találkozást Miloš Vučević polgármesterrel, abban reménykednek, hogy az épületmenedzselés témakörében közös nevezőre jutnak majd az önkormányzattal. Az egyesület tagjainak az a célja, hogy a lakóépületek menedzselését szabályozó törvényben foglaltakat maradéktalanul végrehajtsák, és hogy kiküszöböljék a törvény kiskapui által lehetővé váló érdekütközéseket. – Nem szabad farkasra bízni a kecskét, azaz megengedni azt, hogy azok, akik az épületek karbantartását végzik, viseljenek gondot épületmenedzserként is ezekről. Ez ugyanis azt jelenti, hogy az épületmenedzserek saját maguknak „hozzák a munkát”, azaz, hogy konkurencia nélkül, saját maguk által meghatározott, „legjobb” áron sózzák a lakók nyakára a különböző szolgáltatásokat, javításokat, berendezéscseréket stb. Alacsony, 100-200 dináros tiszteletdíjjal megnyerik a lakókat, a karbantartási munkák többszörös megfizettetése miatt végül mégis jóval drágábbak mint a becsületes épületmenedzserek. Semmiképp sem lenne szabad a lakóknak meghatározatlan időre megkötniük a szerződéseket, de sajnos ez már gyakran megtörténik. Egyes szerződésekbe még azt is belefoglalják, hogy amennyiben a lakók elégedetlenségükből kifolyólag leváltják az épületmenedzsert, szerződésbontási kártalanítást kell fizetniük neki – mondta többek között Berak, aki szerint csakis az ezen a területen történő, precíz szabályrendszer bevezetése jelenthet védelmet a polgárok számára. – Egyelőre ami nem tilos, az engedélyezett, ez pedig szükségszerűen zavarosban halászáshoz vezet. Mielőbb ki kell dolgoznunk az épületmenedzserek Kódexét – figyelmeztetett Berak.