2024. március 29., péntek
HÉTVÉGI FOCIAJÁNLÓ

Lyon és Milánó a fókuszban

Kiválóan hangolt a PSG elleni rangadóra a Lyon Bruno Génésio, az Olympique 51 éves francia vezetőedzője szerint, aki elmondta, a hétközi, Guingamp elleni idegenbeli győzelem (0:2) kellő hangulatba hozta a játékosait a Ligue 1 toronymagas favoritja ellen. A szakember ugyanakkor rámutatott, nagy valószínűséggel hiába akarnak nyomást gyakorolni az ellenfélre, és ellenőrizni a játék alakulását, a PSG játékosai olyan magas technikai színvonalon állnak, hogy minden helyzetben be tudják őket szorítani. „Amint hozzánk kerül a labda, máris nehéz dolgunk lesz a letámadásaik miatt” – magyarázta a tréner, aki szemmel láthatóan minden tiszteletet megad a ligát utcahosszal (11 pont) vezető párizsiaknak. Génésio a Neymar-kérdésre is kitért: „Szó sincs róla, hogy csak rá kell figyelnünk, bár igaz, ő két-három passzal is képes veszélyeztetni. De mi készen állunk, hogy nagy erőfeszítéssel sok gondot okozzunk a játékszervezésükben” – bizakodott az edző, aki tisztázta, véleménye szerint a PSG a most futó bajnokságban érinthetetlen, de egyetlen meccs erejéig talán meg lehet szorongatni őket.

A franciaországi rangadóval majdnem egy időben rendezik az olasz bajnokság legnagyobb hétvégi derbijét, amelyen a harmadik Inter az ötödik Romát látja vendégül. A mérkőzés kérdése az lehet, melyik csapat lábal ki pocsék formájából – a kék-feketék már öt bajnoki óta képtelenek a győzelemre, a Farkasoknak pedig néhány remi mellett csak egy vérszegény, Cagliari elleni 1:0 jött össze az elmúlt 5 Serie A-összecsapásuk alatt.

SZOMBAT

9.50, Arena Sport 3: Sydney–CC Mariners

13.00, Sportklub 2: Espanyol–Sevilla

13.30, Spíler TV, Sportklub 1: Brighton–Chelsea

15.00, Arena Sport 1: Cremonese–Parma

15.15, Eurosport 2: Hoffenheim–Leverkusen

16.00, Spíler TV, Sportklub 3: Burnley–Manchester United

16.15, Sport1, Sportklub 1: Atlético Madrid–Girona

17.00, Digi Sport 1, Arena Sport 3: Nantes–Bordeaux

17.00, Sportklub 2: Fenerbahçe–Goztepe

18.00, Digi Sport 2, Arena Sport 4: Standard Liège–Eupen

18.00, Arena Sport 2: Spezia–Palermo

18.30, Spíler TV, Sportklub 1: Manchester City–Newcastle

18.30, Sport1, Sportklub 3: Villarreal–Levante

18.30, Eurosport 2: Hamburg–Köln

18.30, Sportklub 4: Sheffield Wednesday–Cardiff

19.55, Digi Sport 1: Strasbourg–Dijon

19.55, Digi Sport 3: Troyes–Lille

20.00, Digi Sport 2, Arena Sport 5: Montpellier–Toulouse

20.00, Arena Sport 3: Rennes–Angers

20.30, Arena Sport 4: Cesena–Bari

20.45, Sport1, Sportklub 3: Las Palmas–Valencia

22.00, Arena Sport 3: São Paulo–Novorizontino

VASÁRNAP

9.00, Arena Sport 4: Melbourne City–Adelaide Utd.

12.00, Sport1, Sportklub 1: Alavés–Leganés

12.30, Digi Sport 1, Arena Sport 4: Atalanta–Napoli

14.00, Sportklub 3: Bursa–Başakşehir

14.30, Sportklub 1: Ajax–Feyenoord

14.30, Arena Sport 2: Antwerp–Club Brugge

15.00, Digi Sport 2, Arena Sport 4: Sampdoria–Fiorentina

15.00, Digi Sport 1, Arena Sport 1: Lazio–Chievo

15.00, Digi Sport 3, Arena Sport 3: Nice–St-Étienne

15.00, Arena Sport 5: Sassuolo–Torino

15.15, Eurosport 2: Bayern–Werder

15.30, Sportklub 6: Kerala–Goa

16.15, Sport1, Sportklub HD: Real Madrid–Deportivo

16.45, Sportklub 5: Heracles–PSV

17.00, Spíler TV, Sportklub 1: Southampton–Tottenham

17.00, Digi Sport 2, Arena Sport 1: Monaco–Metz

17.00, Sportklub 2: Antalya–Beşiktaş

18.00, Eurosport 2: Schalke–Hannover

18.00, Digi Sport 1, Arena Sport 4: Cagliari–Milan

18.00, Digi Sport 3, Arena Sport 3: Genk–Anderlecht

18.30, Sportklub 3: Real Sociedad–Celta Vigo

20.00, Arena Sport 3: Botafogo–Palmeiras

20.00, Sportklub 4: Tenerife–Barcelona B

20.45, Digi Sport 1, Arena Sport 4: Inter–Roma

20.45, Sport1, Sportklub 1: Betis–Barcelona

21.00, Digi Sport 2, Arena Sport 1: Lyon–PSG

22.30, Arena Sport 2: São Caetano–Corinthians