2024. március 29., péntek

A leginkább várt 96 játék 2018-ban

Anthem - 2018 legjobb játéka lehet, talán a Destiny legkomolyabb kihívója lesz, illetve lehet a BioWare utolsó dobásaként érkezik, mielött az EA sok hírneves stúdióhoz hasonlóan felvásárolná. A 2017-es E3-on látott bemutatóban az Anthem meggyőző volt, története tekintetében tökéletes lesz, amit a szakma egyik legjobb írójának, Drew Karpyshyn részvétele sejtet. Az kérdés, hogy hosszú távon is szórakoztató marad-e a küldetések teljesítése és a lootvadászat?

 - A Plague Tale: Innocence - Az egyre népszerűbb témakörű középkorba, egész pontosan a pestisjárvány idejére kalauzol a játék. A főszerepben egy elárvult testvérpár, Amicia és Hugo akik az inkvizíció elöl menekülnek, az utcákat teljesen ellepő, szinte patakokban özönlő patkányoktól is. A játékmenet akció-, kaland- és lopakodós elemeket is tartalmaz. A 2018-as megjelenés nem garantált. - A Way Out - Josef Fares díjnyertes svéd filmrendező alkotása egyszer már nagy sikert aratott, és következő játéka is hasonlóan ígéretes. A Way Out két bűnöző történetét meséli el, akiknek meg kell szökniük egy börtönből, de egymás nélkül odakint sem boldogulnak. Csak kooperatívan játszható, viszont elegendő egy példányt vásárolni, egy barátunk úgy is becsatlakozhat online, hogy neki nincs meg a játék. Érdekes. - Ace Combat 7: Skies Unknown - Az Ace Combat sorozat PlayStation 4 mellett Xbox One-re és PC-re is visszatér. Az árkád repülős játék hetedik részében egy fejlett vadászgép pilótafülkéjébe kerülünk. Hangsúlyos a története, nem csupán egy szimulátorról van szó, nem kell profi pilótának lenni sikerélményéért. Fontos szerepet játszanak a felhők, amelyek alapvetően menedéket nyújthatnak, ám a hosszan tartó felhőzésnek kárát látjuk. - Agony - Ahogyan a mozivásznakon filmközi horror verseny uralkodik néhány éve, úgy a játékoknál is, a fejlesztők egymásra licitálták, ki tudná a legdurvább horrorjátékot elkészíteni. Az Agonyben egy meggyötört lélek szerepében merülünk a pokol mélyére, ahol nagyobb eséllyel tudjuk visszaszerezni emlékeinket. Rejtőzködve, feladványokat kell megoldani, és ha úgy adódik, szobrokat gyűjtögetni. Elég durvanak tűnik. A kickstarteres gyűjtés nagy sikerrel zárult, sokak érdeklődését elnyerte. - Age Of Empires: Definitive Edition - Tavaly kellett volna megjelennie. Az Age of Empires felújított változata a Definitiy Edition 21 évvel az eredeti után jelenik meg, rengeteget változott, hogy megfeleljen a kor elvárásainak. A látványt, a hangokat, a zenét és a kezelőfelületet is átdolgozták. 40 órányi játékidőre, 8 fős online multiplayer csatákra, szcenariószerkesztőre szintén lehet számítani. Annak ellenére, hogy nem lesz túl erőforrásigényes, Windows 10-nél régebbi rendszereken állítólag nem indulhat. - Ancestors Legacy - Az erőforrásokkal történő építkezés egyetlen célt szolgál, felkészíti a csapatokat a soron következő ütközetre. Szlávok, angolszászok, germánok és vikingek vagdalkoznak a 10-12. századi Európát védő számos harcmezőn, az akciókamerának köszönhetően pedig akár egészen közelről gyönyörködhetünk a műfajhoz képest szokatlan részletességgel kidolgozott képsorokon. - Anno 1800 - A fürtbe burkolódzó ipari forradalom összetett termelési láncainak menedzselését bízza a játékosra akinek számtalan apróságra kell odafigyelnie. A fejlesztők által választott kor velejárójaként felütik fejüket az első munkásmozgalmak, tehát felelőtlen gazdálkodás esetén akár erőszakos tüntetésbe torkolló sztrájkokkal is szembesülhetünk. Szerencsére az egzotikus vadakkal benépesített állatkert láttán elillan a népharag. - Aquanox: Deep Descent - Noha a Deep Descent nem tekinthető közvetlen Aquanox folytatásnak, sem pedig remake-nek, mereven ragaszkodik a sorozat főbb jellemvonásaihoz. A lakhatatlanná vált felszínről a víz alá menekült társadalom mindennapjaiba enged betekintést, egymásra épült akciódús és lopakodós küldetésekkel, előttünk bontakozik ki az érdekfeszítő történet. Újdonságként üdvözölhetőek a négyfős kooperatív jatékmódú, valamint a bányászati, roncsmentési és kereskedelemben rejlő lehetőségek. - Ashen - A Dark Souls inspirálta akció-szerepjáték, amelyben e viszonylag új keletű műfaj tradíciói alapján inkább a harc dominál, mintsem a diplomácia. Az együttműködés lehetősége adott, mindenki szabadon eldöntheti. Kevés babér terem a magányos farkasoknak ott, ahol szinte sosem szűrődik át a napfény az eget borító hamufellegeken és ahol rémisztő fenevadak lapulnak a sötétben prédára lesve. - Attack On Titan 2 - Mangaregényre épülő akciójáték, amelyben elit osztagok vadásznak hatalmas óriásokra. Az emberiség vesztésre áll a titánok elleni háborúban, kénytelenek visszahúzódni megerősített falakkal védett várromjaikba. Szükség olyan felderítőcsapatokra is, amelyek képesek a falakon kívül is megütközni a monstrumokkal. Japánban nagyon nagy siker volt az első rész, a nyugati sajtó már nem volt ennyire lelkes, de a folytatás jobb lehet.

Battletech - Évek óta nem jelent meg jó körökre osztott, óriásrobotos stratégia, de maradtak még rajongói a BattleTreh univerzumnak és az azt benépesítő mecheknek. Egy pénzért majdnem mindenre kapható zsoldosvezért alakítunk a játékban, aki felajánlja szolgálatait az egymással háborúzó nemesi házaknak. Kiválaszthatjuk az adott küldetéshez legjobban passzoló óriásrobotokat, a pilótákat, a fegyverzetet és a többi felszerelést. A cél az, hogy minél kevesebb veszteséggel, illetve minél magasabb nyereséggel teljesítsük a küldetéseket. Kifejezett grafikai szépségű játék, de a játékmenet meglehetősen lassú.

- Biomutant - Posztapokaliptikus kung-fu-fabula a svédországi Experiment 101 fejlesztőitől amelyet a tavalyi Gamescomon lelepleztek. Az újdonságra kiéhezett szaksajtó nem győzött lelkendezni a Biomutant láttán. Valójában egy többé-kevésbé nyitott világú akció-szerepjáték, amely számos műfaj jellemvonásait hordozza. Szerepjátékszerűen a Biomutant is karakter-alkotással kezdődik. Mosómedve és macska egyvelege. Megválaszthatjuk nemét, milyen színkombinációjú és sűrűségű bundája legyen és milyen legyen a testalkata. El is nevezhetnénk Mosócicának. A fejlesztők láthatóan igyekeztek rengeteg innen-onnan kölcsönzött játékmechanizmussal feldobni alkotásukat. Hősünk testét drasztikusan átalakíthatjuk, bizonyos helyszíneket csak akkor közelíthetünk meg, ha rendelkezünk a szükséges művégtaggal vagy felszerelési tárggyal. Máskor pedig elengedhetetlen, hogy bepattanjunk a járgányok valamelyikébe. Akad köztük motorcsónak, sárkányrepülő és egy mechanikus kéz is. - Battalion 1944 - Kompetitív, második világháborús lövölde, Call of Duty stílusban. A Battalion 1944 az Unreal 4 grafikus motor segítségével repít vissza a második nagy világégésbe, ahol autentikus helyszíneken kell győzelemre segítenünk csapatunkat. A legföbb fegyver a játékos önmaga, mert nincs célzássegéd és nem tudunk a falakon futni. Annak a csapatnak, amelyik nyerni szeretne, bizony össze kell dolgoznia. Elméletileg még télen elindulhat a korai hozzáférés a Steamen. - Below - A Microsoft továbbra is felkarolja a kisebb, indie fejlesztőket. A Below jó példája annak, hogy a nagy, tripla A kategóriás játékokon túl is van élet. Egy felülnézetes kalandjáték amelyben fontos szerepet kap a harc. Elég egyetlen elhamarkodott mozdulat és kezdhetjük újra a távoli sziget mélységének felderítését. Igazán egyedi a játék grafikai stílusa, a bemutatkozó trailer keltette depressziós hangulata. - Blood And Truth - A VR-forradalom érdeklődés hiányában elmaradt 2017-ben, de a kiadók nem tettek le erről a technológiáról. A Sony továbbra is támogatja VR-sisakját, a Blood and Truth jó példa lesz erre. A föszereplő egy leszerelt katona, aki kénytelen alkalmazni a seregnél tanult képességeit, családja megvédésének érdekében, a londoni alvilág fenyegetésétől. - Bravo Team - Gyakorlatilag az utolsó pillanatban halasztották tavaszra a kooperatív VR-shooter megjelenését, amelyben egy meg nem nevezett kelet-európai városban kell életben maradnunk, miköz-ben minden lehetséges irányból tüzel ránk az ellenség. Esélyeink jelentősen javulnak, amint csatlakozik hozzánk egy cimboránk, akivel folyamatosan kommunikálva, a követendő taktikát megbeszélve haladunk fedezékről fedezékre célunk felé. - Bud Spencer & Terence Hill - Slaps And Beans - Carlo Pedersoli és Mario Girotti kultusza kevés helyen ágyazódott oly mélyen a társadalomba mint régiónkban. Magyar felirattal elevenednek meg tehát a hagymás babot evő hőseink kalandjai, amelyek épp annyira erőszakosak, mint közös filmjeik voltak. Pixelgazdag grafika, játéktermi masinákat idéző megoldások és klasszikus dallamok gondoskodnak a hibátlan retróélményről, kettesben is játszhatjuk. - Conan Exiles - Amikor 2017 elején megjelent a korai hozzáférésű változat, az új Conan, a barbár játék azzal került be a köztudatba, hogy változó méretű hímtaggal rendelkező férfiembereket lehetett benne irányítani. Ennél persze többről szól: a világ tele van veszélyekkel. Mint minden valamire való túlélőjátékban, itt is figyelnünk kell az éhségre és a szomjúságra, valamint a környezet jelentette veszélyekre, mint a krokodilok, rinocéroszok, sárkányok és élőholtak. - Crackdown 3 - Egyelőre úgy tűnik, a Microsoft nem az exkluzívokkal akar tarolni, és valószínű, hogy nem is azokkal fog. A Crackdown 3 a kevés eddig bejelentett, idei évre tervezett Microsoft-játék egyike. A nyitott világa, lezser karakterei, a nagy mértékű rombolhatóság jót sejtetnek.

Dauntless - Ingyenes, csábító monster hunter (szörnyvadász) játék. Világában katasztrófa történt miután megjelentek különböző, túlélőkre vadászó behemótok. Az egyik túlélő szerepében játszhatunk, akinek feladata elhárítani a fenyegetést, az egyre nagyobb és erősebb lényeket földbe döngölni. Játszható egyedül vagy négy fővel kooperatívan. - Darksiders 3 - Főszereplője Fury, aki a játékban egyike az apokalipszis négy lovasának. A hölgy célja megsemmisíteni a hét főbűnt a háború sújtotta Földön. - Days Gone - A Sony számos idei exkluzívjainak egy példánya. Különböző típusú ellenfelekkel nézhetünk szembe, megismerhetünk más túlélőket és egy olyan világot, ahol minden pillanatban ébernek kell lenni. Nagyobb hangsúlyt fektet az akcióra, mint a The Last of Us. - Detroit: Become Human - A Heavy Rain és a Beyond, Two Souls után David Cage ismét egy olyan játékkal állt elő, amelyben a döntés teljes mértékben a mi kezünkben van. A várhatóan nyolc-tíz órás kalandban számos android polikarbonát bőrébe bújva kell helytállnunk, rengeteg izgalmas döntést, újra-játszhatóságot, emberi történeteket és érdekes csavarokat ígér, 2018 legjobban várt játékainak egyike. - Dragon Ball Fighterz - Sok gyerek nőtt fel a '90-es években a Dragon Ball animén, amely mostanság kezd újra divatba jönni. Ezt a hullámot lovagolja meg a Dragon Ball Fighterz is, amelyben kedvenc hőseink esnek majd egymásnak. Az irányítás és a csapatkezelés nagyban hasonlít a Marvel vs Capcom rendszeréhez. Az egyjátékos kampányt és kettős párviadalokat kínáló címben a játékosok három-három harcosból álló csapatokat irányítanak, elhulló hőseiket pedig akár fel is támaszthatják ha elég ügyesek csata közben. - Dreams - Egy platform, ahol bármit létrehozhatunk: készíthetünk játékokat, videoklipeket vagy akár teljes filmeket is. Az elemek méretétől kezdve a tárgyak mozgásán és a folyamatosan változó zenén át a filmes átvezetőkig gyakorlatilag bármit létrehozhatunk a kontrollerrel anélkül, hogy cseppnyi fogalmunk is lenne a programozásról. Műveinket aztán meg is oszthatjuk másokkal, igy biztosan lesznek olyan alkotások, amelyeknek a fél világ a csodájára jár majd. - Dissidia Final Fantasy NT - A japán árkádtermekben több mint két éve jelen lévő Dissidia Final Fantasy NT végre játszható lesz PlayStation 4-en. A játék nem rendelkezik hagyományos értelemben vett sztorimóddal. Itt a 3v3 csatákon lesz a hangsúly, harcosaink közt szabadon váltogathatunk. A megjelenéskor 10-20 hős közül választhatunk, de csakhamar megérkezik mind az 50, és nem kizárt, hogy a nemzetközi megjelenéssel a játék elindulhat az e-sportok között. - Dragon Quest XI: Echoes Of An Elusive Age - A Dragon Quest sorozat tizenegyedik része tavaly nyáron megjelent Japánban. A korábbi epizódokhoz hasonlóan ezúttal is gyönyörű világot fedezhetünk majd fel, ahol hatalmas szörnyeket kell legyűrnünk körökre osztott csatákban. A nyugati megjelenéssel együtt a Nintendo Switch játék-változat is megérkezhet. - Dynasty Warriors 9 - Gyalog, lóháton vagy hajóval bejárható terület dinamikus napszakokkal, komoly kihívást jelentő főküldetésekkel, testre szabható bázisokkal és több mint 80 játszható karakterrel.

EA Sports UFC 3 - Az előző részből ismert Knockout játékmód mellé bekerül a pofonokra építő Stand & Band és a földharcot előnyben részesitő Submission Showdown, de természetesen most is részt vehetünk különböző bajnokságokon a világ legismertebb MMA-harcosaival. - Extinction - Az Extinction főhőse az emberiség utolsó védőbástyája akinek az a feladata, hogy megvédje a városokat a hatalmas ogrék támadásától. A tíz-húsz emelet magas szörnyetegek testrészeit vastag páncél védi, ám ha ezektől sikerül megszabadítanunk őket, könnyedén kiegyenlíthetjük az erőviszonyokat. - Escape From Tarkov - Realisztkus túlélőjétékot fejleszteni nem könnyű, főleg, ha olyan részletesen akarja modellezni a valóságot a csapat, mint ahogy azt a Battlestate teszi az Escape from Tarkov esetében. Ez a játék nem az egyszeri túlélőknek készül. - Fade To Silence - Posztapokaliptikus túlélőjátékból Dunát lehetne rekeszteni, de a THQ Nordic úgy gondolta, hogy még van hely a piacon. A játék nem sokkal a bejelentése után el is rajtolt a Steam Early Access programjában, ahol egyelőre nem nyűgözött le mindenkit, ám néhány hónapon belül kifejezetten ígéretes játék lehet belőle. - Fear Effect Reinvented - Az első Fear Effect játék felújított változata, amely hiánytalanul megőrzi a nagy előd egyedi látványvilágát. A fejlesztők ígéretei szerint a kameranézet és az irányítás a játékosok igényei szerint alakul majd. Az újrakevert első rész mellett egy valódi folytatás is érkezik Fear Effect Sedna elnevezéssel. - Fortnite - Tavaly júliusban elérhetővé vált korai hozzáférésel, rengeteg aktív játékos várja, hogy befusson a végleges verzió. A Fortnite egy gyűjtégetős túlélőjáték amely két jól elkülöníthető játékmóddal rendelkezik. A Save the World-módban a játékosoknak közösen kell megmenteniük a világot a zombiseregektől. Frostpunk - Egy olyan posztapokaliptikus túlélőjáték amelyben feladatunk az elviselhetetlen fagytól megvédeni kolóniánkat, ennek érdekében pedig folyamatosan szénnel kell táplálnunk a város áramellátását (és ezáltal a fűtést is) ellátó hatalmas generátort. - Far Cry 5 - Bejelentésével sokan párhuzamot vontak a játék ellenséges frakciója, az Egyesült Államok vidéki területein élő ellenséges szekta és a jelenlegi elnök szavazói között. A Ubisoft fejlesztői nem akartak belekötni senkibe, a játék már az előtt javában fejlesztés alatt állt, hogy a politikai légkör megváltozott. A készítök csupán úgy gondolták, most azt mutatják be, milyen problémákat szül a túltolt ideológiák pártolása. A Far Cry 5 helyszíne a képzeletbeli Hope County megye amely Montanára emlékeztet, az Egyesült Államok északnyugati részén. Miután a második folytatásban afrikai szavannát, a harmadik részben egy trópusi szigetet, a negyedikben meg himalájai hegyeket és völgyeket jártunk be, most erdős, mezős, termőföldekkel teli területekre utazunk, ami az eddigi képek, videók alapján egész hangulatos. - Forged Battalion - Január 16-án megérkezett a Forged Battalion korai hozzáférésű változata PC-re, nem sokkal ezt követően a teljes verzió is megjelenhet. A játék a klasszikus valós idejű stratégiát idézi, így a nosztalgiafaktor garantált, a valós idejű stratégiai címek kedvelői biztosan megtalálják majd a számításukat, ha tesznek egy próbát vele.

Immortal: Unchained - A harcrendszer nélkülözhetetlen része marad, hogy jól időzítve kerüljük ki ellenfeleink megrendítő csapásait. Ha sikerül eltalálnunk testfelületük érzékenyebb részeit, akkor talán elég sokáig életben maradunk ahhoz, hogy megmentsük a kozmoszt a pusztulástól. - Insurgency: Sandstorm - Hárommillió eladott példány általában jó indok arra, hogy folytatást kapjon egy játék és ez alól a Hal Life 2 egyik népszerű modja által inspirált többjátékos lövölde sem kivétel. A Sandstorm már a legújabb Unreal motorra épül, és elődjével ellentétben konzolokon is elérhető lesz, valamint egyedül, illetve kooperatív módban játszható kampányt is terveztek hozzá. - Gravel - Négy különböző diszciplínában (Cross Country, Wild Rush, Stadium és Speed Cross) kell helytállnunk. Nyomjuk tövig a gázt aztán száguldjunk hegyen-völgyön keresztül, fiktív és valós helyszíneken. - God Of War - Új változatát 2016 nyarán jelentették be. A történet középpontjában Kratos és tízéves fia áll, aki éppen beletanul a harcosok kemény életvitelébe. Kratos és fia közösen gyűrik le az északi mitológia legendás lényeit. Isteneket egyelőre még nem látunk, kivéve egy hatalmas kígyót, aki nem más, mint Jormungand, a viking mitológia legendás World Serpentje. Nem szándékozik bántani Kratost és a kisfiút, viszont a Ragnarök idején ő és Thor bizony lemészárolják egymást. Ennek azonban még nem jött el az ideje, de elképzelhető, hogy a God of War legújabb fejezetében mindenki kedvenc kalapácsos szuperhőse nem lesz kimondott jófiú. Becslések szerint 35 óra játékidőt kapunk a mellékküldetésekkel együtt. - Iron Harvest - Az Iron Harvest ügyesen ötvözi az első nagy világégést a steampunk technológiával és egy alternatív idősíkkal. Képzeljük el, hogy mi lett volna, ha az első világháború végén a harcoló felek képesek új technológiákkal megfordítani a háború kimenetelét, és a katonák mellett megjelennek az óriásrobotok. - Jurassic World Evolution - David Braben nemcsak a legendás Elite űrszimulátort támasztotta fel, szabadidejében arra is gondja volt, hogy kísérletezzen egy kicsit a dinoszauruszok DNS-ével, és létrehozzon ebből egy olyan vidámparkot, ahol ténylegesen működnek a látványosságok. - Kirby: Star Allies - A platformer játékstílus az indie stúdióknak köszönhetően reneszánszát éli. A Switch megjelenésével borítékolható volt hogy a Nintendo is rárepül erre műfajra, hiszen a kisiskolás korosztályt főként ezzel az egyszerűbb játékmenettel lehet lenyűgözni. A föhős Kirby, a kedves lényecske. - Kingdom Hearts III - Az új részben már olyan világokat is meglátogathatunk, mint a Toy Story, a Hős6os, vagy az Aranyhaj birodalma. Egyszer talán a Marvel-superhősöknek és Star Wars-karaktereknek is eljön az ideje. - Kingdom Come: Deliverance - A 15. század elején járunk, valahol Európa szívében. Bohémia akkoriban nagyon nem volt biztonságos hely, bár ezt el lehet mondani a feudális Európa szinte összes országáról. Nem egy újabb Witcher kaliberű szerepjátékról van szó. - Left Alive - Az őszi Tokyo Game Show-n mutatták be a Square Enix új túlélőjátékát, egy ízig-vérig japán alkotás és ezért néha okozhat egy kisebb kultúrsokkot. - Lost Sphear - Hamarosan kapható a felülnézetes szerpjáték. A környezet kifejezetten tetszetős, nagyon hangulatosak az apró házak, a fenyőerdők és a virágos rétek. Harcrendszerét sem bonyolítottak túl, körökre osztott mechanikával működik de azért lesz benne akciórész.

Mechwarrior Mercenaries - Óriásrobotok harca. - Mega Man 11 - Harmincéves is elmúlt a Mega Man játéksorozat. A C64-es korszakban sokkal érdekesebb és izgalmasabb platformjátékokkal szórakozott az erre fogékony közönség. A harmincadik évfordulóra kiadott játék valamikor 2018 végén fog megjelenni, és szakít a pixelábrázolással, vadonatúj 3D-köntöst kap, így már egészen korrekt látványt nyújt a kék páncélruhás hős. - Monster Hunter: World - Hatalmas változásokat ígér a Monster Hunter sorozat életében a legújabb, World alcímet viselő epizód. Nem véletlenül választották ezt a címet a sokkal kézenfekvőbb Monster Hunter 5 helyett: kifejezetten az volt a céljuk, hogy új játékosokkal is megismertessék a sorozatot. Erre minden esélyük megvan, hiszen PlayStation 4 és Xbox One mellett most először PC-n is megjelenik a játék amely erősen épít arra, hogy a régi veteránok mellett zöldfülű újoncok is érkezhetnek. A játékosok most először a világon bárkivel közös vadászkalandokba kezdhetnek, mivel a korábbi tendenciától eltérően ezúttal egyszerre jelenik meg a játék a bolygó minden pontján, sőt a különböző földrajzi régiók vadászai gond nélkül csatlakozhatnak egymáshoz a négyfős kooperatív lehetőségnek köszönhetően. Nagyjából 40-50 órát ölel fel a játék kampánya, de természetesen a sztori befejeztével is akad majd bőven tennivaló. - Metro Exodus - Kevés játék van, amely ötből öt csillagot érdemel, de a Metro sorozat ilyen. Megtapasztalhatjuk milyen a kemény tél, ízelítőt kapunk a csodálatos orosz tavaszból, a perzselő nyárból és a káprázatos őszből is. Változatosságból nem lesz hiány, annak ellenére, hogy az események nagy része zárt térben, a vasúti kocsikban játszódik. - Mount & Blade 11: Bannerlord - A folytatás a középkor egy szeletét öleli fel, valamikor a Nyugat-Római Birodalom bukása és a magyar honfoglalás közötti időszakban vezethetjük győzelemre lovasságunkat. Nyolc nemzet harcol egymással egészen eltérő harcmodorban, de persze lesznek kisebb frakciók is, akiket felfogadhatunk egy-egy rázósabb hadjáratra. - Ni No Kuni II: Revenant Kingdom - Meglehetősen erős év lesz szerepjátékokban 2018. A Revenant Kingdorma nem kell sokat várni, a tavasz elejére befejezik fejlesztését. A játék főszereplője egy fiatal király, aki elveszítette a trónját és az lett az életcélja, hogy visszaszerezze.

Phoenix Point - Julian Gollop, az eredeti X-COM széria kreátora a műfaj megreformálására készül tehetséges bolgár fejlesztők közreműködésével. Idén megjelenő alkotásában a játékos taktikájához mutáció révén alkalmazkodó ellenfelekre számíthatunk, emiatt nem tehetjük meg, hogy a rendelkezésünkre álló arzenálnak csak egy részét használjuk, a többit pedig hagyjuk parlagon heverni. Előre megtervezett pályák helyett procedurálisan generált, szinte teljes egészében lerombolható helyszíneken kíséreljük megóvni civilizációnk maradékát a Pandoravírus pusztító hatásától és az egymással rivalizáló frakciókba tömörült túlélők szűnni nem akaró torzsalkodásától. - Pillars of Eternity II: Deadfire - Bejött a szerepjátékokra specializálódott csapatnak a közösségi kalapozás, az első részhez hasonlóan a Pillars of Eternity folytatása is négymillió dollár felett zárt. A tizenkét hónapja korai hozzáféréssel megvásárolható stratégiai akció-RPG következő nagy frissítése egyúttal magával hozza a hivatalos rajtot is. Mindössze az átvezető animációk, a szinkron zenék, valamint néhány további pálya és küldetés hiányoznak. - Pure Farming 2018 - Valószínűleg minden idők leglátványosabb mezőgazdasági szimulátora lesz a Pure Farming 2018. A megnyerő külső mögött pedig tekintélyes mennyiségű tettekre rejlik lehetőség. Tarthatunk szarvasmarhát, nevelhetünk speciális körülményeket igénylő zöldséget üvegházban, és számtalan licencelt munkagép nyergébe pattanva dolgozhatunk a földeken napestig. - Railway Empire - A Railroad Tycoonok és a Sid Meier's Railroads szellemi örököse lehetőséget kínál arra, hogy megalapítsuk saját vasútvállalatunkat az 1830-as évek Amerikájában, és évtizedek alatt felvirágoztassuk azt. - Red Dead Redemption 2 - 2017-ben meg kellett volna érkeznie a játéknak, de a megjelenést végül egészen 2018 tavaszáig tolták, pontos dátuma azonban továbbra sem ismert. Túlvagyunk két hangulatos traileren, még most sem tudunk túlzottan sokat a Red Dead Redemption 2-ről, amely fura módon valójában a sorozat harmadik darabja - kár lenne elfeledkezni a 2004-es Red Dead Revolverről. A látvány nem csal, a környezet szempontjából ígérkezik pazarnak. A karakterek arcai (szemei) egészen remekül festenek, az arcanimációk is remekelnek. A játék fénykezelése is kiváló, valamint a látótávolság is jelentősen megnő a Rockstar Advanced Game Enginenel futó korábbi játékokhoz képest. Mindez PlayStation 4 Prón és Xbox One X-en akar 4K-ban, HDR-támogatással is élvezhető lesz. A PlayStation 4-tulajdonosok fogják megkapni először az online részleg tartalmi bővítményeit. - Rune: Ragnarok - Régóta dúl már a háború, amelyben szörnyek, óriások és síron túli teremtmények prédálják az élőket, vagyis teljes erővel dübörög a Ragnarök. De vajon helyt tud állni ott az ember, ahol maguk az istenek is elbuktak? Vélhetően erre kapunk választ a nagykorúvá lett Rune ambiciózus folytatásából.

Sea Of Thieves - Egy összeszokott legénységgel a fedélzeten bátran hasíthatjuk a habokat, folyton a horizontot kémlelve hogy mikor bukkan fel egy kifosztásra váró hajó vagy egy kincset rejtő sziget. Csapatokba verődött rivális játékosokkal, csillapíthatatlan étvágyú cápákkal és nyughatatlan élőholtakkal kell megverekednünk mielőtt kiérdemelhetnénk a tengerek legrettegettebb martalócának címét. - Shadow of the Colossus - Teljesen megújul a Sony klasszikusa, a játékosok egy újabb generációja ismerkedhet meg Wanderrel, aki egy szál karddal és íjjal felfegyverkezve pattan hűséges paripája, Agro nyergébe, hogy megkeresse és levadássza a kolosszusokat. Az említett gigászok tulajdonképpen egy-egy pályának felelnek meg. PS4 Pro konzolon kétféleképpen gyönyörködhetünk a kor követelményeihez igazított látványban, Cinematic-módban 4K felbontást kapunk 30 fps mellett, míg Performance-módban 60 fps-t sajtolhatunk a gépből. - Shenmue III - Egy kultjáték, a Shenmue feltámasztása. - Sid Meier's Civilisation VI: Rise And Fall - A remek Civilisation VI első kegészitője. A Rise and Fall a civilizációk tündöklésére és bukására koncentrál, a töretlen fejlődés helyett itt már számítanunk kell arra hogy szeretett birodalmunk valamilyen oknál fogva hanyatlásnak indul. Innen szép azonban nyerni, a negatív folyamatok megfelelő vezetői képességekkel megfordithatók, és kivezethetők a sötét korszakokból. - Skull And Bones - Az Assassin's Creed IV: Black Flag óta tudjuk, hegy a Ubisoft nagyon jól teljesít a tengeri csaták megtervezésében Lefejtették a Black Flagről az Assassin's Creed vonalat amivel el is készült a Skull and Bones, amely a 2018-as év egyik nagy meglepetése lehet. Független kalózkapitányként kell felszerelnünk hajónkat, és különféle küldetéseket végrehajtanunk. Ezt persze a többi kalóz nem nézi jó szemmel, mindent elkövetnek annak érdekében, hogy megfosszanak a zsákmányolt kincsektől. - Soul Calibur VI - A 3D-s verekedős játék egészen jól néz ki, ráadásul a fejlesztők megígérték, hogy nagyon korrekt történetet is kap mindegyik harcosuk. Úgy látszik, az Injustice és az új Mortal Combat részek bebizonyították, érdemes sztorit rakni egy verekedős játékba. Egy jó kerettörténet mindig feldobja a játékmenetet. - Spider-Man - A 2018-as PS4-exkluzív Spider-Man lehet az eddigi legjobb pókemberes szuperhősjáték. Teljesen új sztorit kapunk, ami nem kötődik egyetlen filmhez vagy képregényhez sem. - Starlink: Battle For Atlas - A játék annyira innovatív, hogy a rajongók nagy műanyag űrhajókkal a kontrollerükön aprítsák az űrben és a bolygófelszínen az ellenséges lényeket. A cserélhető alkatrészeknek köszönhetően változik a fegyverzetünk. - Strange Brigade - Hollywood aranykorának fekete-fehér és Technicolor eljárásű színezett kalandfilmjeit idézi a könnyed hangvételű, külső nézetes, kooperatív lövölde. A brit korona négy hűséges alattvalója (egy maszáj nyomkereső, egy gépész, egy archeológus és egy katona) száll szembe az egyiptomi boszorkánykirálynő múmiákból és más mitológiai teremtményekből álló seregével. - State Of Decay - Kétségtelenül a négyfős kooperatív multiplayer a népszerű zombis túlélőjáték folytatásának legnagyobb dobása. Az átállás Cry Engineről Unreal motorra is ésszerű döntés, az eddig látottak alapján, ahogy az is, a Play Anywhere program keretében elég csak az egyik támogatott platformra megvásárolnunk a játékot ahhoz, hogy a másikra is megkapjuk (PC, Xbox One). - Surviving Mars - Amíg arra várunk, hogy Elon Musk lehetővé tegye a Mars kolonizálását, kénytelenek vagyunk a vörös bolygón tett képzeletbeli sétákra hagyatkozni, könyvek, filmek és videojátékok révén. Nem kisebb feladat hárul ránk, mint létrehozni egy állandó települést a háború római istenéről elnevezett planétán, dacolva a zord körülményekkel. - System Shock - A fejlesztői Unreal Engine 4-re váltottak Unityről, mivel az új motor jobban szolgálja céljaikat. Hozzányúltak a mesterséges intelligencia irányítása alá került űrállomás alaprajzához is, hogy a pályadizájnt ne zárják béklyóba az 1994-ben megjelent eredeti System Shock technikai korlátai. - Scorn - Organikus formák, ismeretlen rendeltetésű gépezetek és bizarr külsejű teremtmények uralják a Scorn zavarba ejtően idegen világát. Alkotóinak feltett szándéka elbizonytalanitani a játékost, akinek egymagában kell boldogulnia a számára teljesen ismeretlen környezetben.

Tennis World Tour - Ráfér a világ teniszrajongó részére egy minőségi videojáték a témában, mert a 2011-es Top Spin 4 óta egyetlen értékelhető darab sem érkezett. - The Artful Escape - A meglehetősen sajátos sztorival rendelkező játék a platformer kategóriában indul, így tehát ugrunk, futunk, sőt még gitárt is használhatunk, amely olyan varázslatos dolgokra képes, mint létrehozni a továbbjutás lehetőségét vagy éppen segít leküzdeni a főellenségeket. - The Banner Saga 3 - A sorozat zárórésze Kickstarter-projektként teljesedik ki, és azt, hogy mennyire várják a játékosok, mi sem jelzi jobban, mint a bő 400 ezer dollárnyi összekalapozott pénz, ami közel kétszerese lett a célértéknek. - The Bard's Tale IV - A fantasy-környezetben jatszódó sorozat rendkívül tiszteletreméltó múltra tekint vissza hiszen első része 1985-ben jelent meg, és igencsak pozitív fogadtatásra talált. A rajongás pedig azóta sem múlik, a közösségi finanszírozásban kért 1,25 millió dollárt a lelkes játékosok szűk két hét alatt dobták össze. A negyedik rész látványvilága nagyon szép, ami nem csupan az Unreal Engine 4 érdeme, hanem annak is köszönhető, hogy a fejlesztők fotogrammetriás módszerrel dolgoznak. - The Guild 3 - A középkorba repítő játék hónapok óta hozzáférhető, 12 térképnyi egyjátékos küldetés adja az alapot. - The Crew 2 - A Ubisoft játékának első része felemás érzéseket váltott ki a játékosokból. Tény, hogy nem volt rossz buli a hatalmas térképen keresztül-kasul száguldani, ugyanakkor a különféle hibák és hiányosságok miatt valahogy mégis támadt némi hiány... A második felvonás vélhetően igyekszik sokkal jobban kiszolgálni a játékosok igényeit, amit többek közt az is jelez, hagy megint megkapjuk a karrier lehetőségét. Így névtelen versenyzőből küzdhetjük fel magunkat. Nem csupán két- és négykerekűek szerepelnek a felhozatalban, hanem hajók, sőt repülők is. The Inpatient - Az Until Dawn világában játszódó pszichohorrorban egyetlen feladatunk van, mégpedig túlélni, ami nem túl egyszerű. Mivel a játék kimondottan a VR-élményekre alapoz, nem kétséges, hogy a rémisztgetés elég jól működik majd. - The Last Night - Az elsőre talán cseppet klisésnek tűnő cyberpunk játék valójában egészen egyedi, legalábbis ami a kivitelezést illeti, mindenképpen. - The Last Of Us Part II - A Sony egyik húzócímeként említhető játék folytatása igencsak sötét hangulatúnak és erőszakosnak tűnik, amiről a cég egyik embere kifejtette, hogy felnőtt emberek fejlesztik felnőtt embereknek, és a durva jelenetek amúgy sem öncélúak, hanem konkrétan azok miatt kerültek be, akik vevők a nyomasztó dolgokra. - The Occupation - Története egy tömeggyilkosságot dolgoz fel, a játékosnak pedig az a feladata, hegy újságíróként derítse fel, mi történt 1987. október 24-én, Északnyugat-Angliában. A dátumnak azért van fontos szerepe, mert az idő egyáltalán nem elhanyagolható tényező a játékban, hiszen összesen négy óránk van arra, hogy kibogozzuk a szálakat, és felgöngyölítsük az esetet. Felelősségünk hatalmas, tekintve, hogy az ország jövője múlik ténykedésünkön, és el kell döntenünk, mit vagyunk hajlandók megtenni a nagyobb jó érdekében. - Total War Saga: Thrones Of Britannia - A játék 878-ban játszódik amikor a brit katonák már visszaverték a viking megszállást, ám Anglia királyainak vannak még terveik velük kapcsolatban, így háborút hirdetnek a hadurak ellen. A SEGA elmondása szerint csak mert egy spin-off részt készítenek nem kell attól tartanunk, hogy rövidebb vagy kisebb játékot kapnánk. Tekintve, hogy a Total War sorozat már számtalanszor bizonyított biztosak lehetünk benne, hogy most is olyan termék lesz a végeredmény, amely hosszú időre leköti az energiáinkat. - Tropico 6 - El Presidente már féltucatjára tér vissza, hogy szivarfüstbe burkolózva építse korrupt hatalmát, miközben országa lakói éhezve táncolnak az utcán.

Valkyria Chronicies - A sorozat negyedik része egy alternatív második világháborúba kalauzolja a játékost. Az ígéretek szerint a korábbiaknál nagyobb térképeken csatázhatunk. Jelenleg úgy tudni, hogy a játékmenet nem sokat változik, ugyanakkor a fejlesztők nagy hangsúlyt helyeznek a történelmi dolgokra, így többek között számtalan felvételt tekintettek meg a második világháborúról. - Vampyr - Londonban járunk 1918-ban, amikor is arra eszmélünk, hogy vámpírrá váltunk, ami rögvest két problémát is felvet. Foglalkozásunkat tekintve orvosok vagyunk, meg kellene állítani azt a kórságot, ami őrjöngő elmebeteggé változtatja a várlakókat, másrésrt pedig vérszívó mivoltunknak köszönhetően az éhséget is csillapítani szükség... - Warhammer 40.000: Inquisitor - Martyr - A Neocore nem kisebb célt tűzött maga elé, mint hogy elkészíti az első nyílt világú akció-RRG-t, amely a Warhammer 40.000 számtalan formában feldolgozott univerzumában játszódik. A korai hozzáférés nyújtotta lehetőségek révén megtapasztalhatóak a grandiózus küldetések, a vérpezsdítő ütközetek, a rombolható környezet, illetve ezek által is befolyásolt játékmenettel rendelkezik a Martyr. A cselekményt magányos farkasként tevékenykedő inkvizítor módjára is végigjátszhatjuk, de adott a lehetőség, hogy többedmagunkkal próbáljuk megtisztítani a szektort. - Warhammer: Vermintide 2 - A Fatshark játékát leginkább azok fogják kedvelni, akik szeretik, ha patakokban folyik a vér, miközben mindenféle rémesen kinéző alakok püfölik és lövik egymást. - Wreckfest - A játék évek óta a korai hozzáférés fázisában leledzik, ami azt jelenti, hogy a játékosoknak éppen elég tapasztalatuk gyűlt össze vele kapcsolatban, és nem túl biztató, hogy a Steamen jelenleg 6/10 az értékelése. A felhőtlen autós zúzdára kihegyezett játékmenetet kínáló Wreckfest a képek és a videók alapján egykor még ígéretes darabnak tűnt a maga fizikai modelljeivel. - We Happy Few - Egy szürreális sandbox túlélőjáték, amelyben a totális terrorban is a boldogság maszkja mögé bújó, drogoktól megőrült emberek között kell boldogulnunk. A BioShock-beütésű játék az alternatív 60-as évekbeli retrófuturisztikus helyszínen játszódik, ahol minden rájátszik a szürreális rémálomhangulatra. A történet hőseként feladatunk az előtt elmenekülni innen, hogy a helyiek megneszelik, nem közéjük tartozunk. - Yakuza 6: The Song of Life - Az előzö részben szerzett sérüléséből felgyógyulva Kiriu Kazuma nem sokáig örülhet egészségének, mivel jönnek a jardok, és leültetik három évre. Ezt követően viszont, mint minden rendes börtönviselt tag, azonnal beleveti magát az alvilági kalandokba, ahol mindamellett, hogy sokat isznak, legalább ugyanennyit énekelnek, és ha elegük van mindenből, elmennek szigonynyal halat fogni. A Japánban már két éve megjelent játékból az első héten közel 220 ezer kópia talált gazdára, míg Ázsia-szerte valamivel több mint félmillió, értékeléseik alapján nagyon jó a játék. - Yakuza Kiwami 2 - A játékban Kiriu Kazuma bőrébe bújhatunk, aki többek között Tokió és Sotenbori utcáit járva kerül mindenféle bajba, közben számos küldetést kap, és minijátékok színesítik életét. - Yoshi - A Super Mario világából ismert lény, aki most végre saját kalandokat kap, amelyeket akár másodmagunkkal is megélhetünk. Platformjáték, amelyben titkos járatokon is közlekedhetünk, ám hatalmas újítás, hagy a szokásos "balról haladunk jobbra" után most elvileg megfordítható lesz az irány. (Gamestar nyomán)