2024. március 29., péntek

A jó szakma felér egy diplomával

Adán és Szabadkán megtartották a Szakma Sztár Fesztivál vajdasági írásbeli elődöntőit – Hetven szakközépiskolás tizenegy szakmában versenyezett
Petkovics Márta és Lajkó Sára adai iskolaigazgató-helyettes a verseny adai megnyitóján

Petkovics Márta és Lajkó Sára adai iskolaigazgató-helyettes a verseny adai megnyitóján

A Magyar Nemzeti Tanács második alkalommal vett rész a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett Szakma Sztár Fesztivál vajdasági írásbeli elődöntőinek lebonyolításában, amelyet pénteken egy időben tartottak meg az adai Műszaki Iskolában, illetve a szabadkai Ivan Sarić Műszaki Iskolában. Adán Petkovics Márta, az MNT Végrehajtó Bizottságának tagja köszöntötte a diákokat és a felkészítő tanárokat. Elmondta, hogy tizenegyedik alkalommal tartják meg az anyaországi versenyt, amelyre az idén második alkalommal nevezhettek be a határon túli szakközépiskolák diákjai. Közülük Vajdaságból az idei versenyre összesen 70 tanuló jelentkezett 11 szakmában 11 középiskolából.

– A verseny mottója: „A jó szakma felér egy diplomával”. A jó szakembert megbecsülik és meg is fizetik. Ezt ti is tudjátok, és kérlek benneteket, hogy tanuljatok szorgalmasan, lessétek el a leendő szakmátok legapróbb, legrejtélyesebb fortélyait és a középiskola elvégzése után legyetek a szakmátok megbecsült képviselői – mondta a résztvevő diákoknak Petkovics Márta, aki megköszönte a felkészítő tanároknak a színvonalas oktatást és a tanulók felkészítését, majd megnyitotta a versenyt.

Az adai elődöntőben 36 diák versenyzett 8 szakon, 6 középiskolából, összesen 13 felkészítő tanár közreműködésével. A kereskedő szakon 8 diák mérette meg magát a zentai Közgazdasági és Kereskedelmi Iskolából. Az elektronikai technikus szakon 7 diák versenyzett az óbecsei Műszaki Iskolából és a nagybecskereki Nikola Tesla Elektrotechnikai és Építészeti Középiskolából. Az adai Műszaki Iskolából magasépítő technikus szakon 5 diák, infokommunikációs hálózatépítő és üzemeltető szakon 2 tanuló, gépi forgácsoló szakon 6 diák mérettette meg a tudását. A csókai Vegyészeti és Élelmiszer-ipari Középiskolából 4 tanuló versenyzett fodrász szakon, 1 diák vegyésztechnikus szakon, valamint hegesztő szakon 3 tanuló a temerini Lukijan Mušicki Középiskolából. Az írásbeli verseny végeredménye a jövő hétre lesz meg.

A szabadkai elődöntő részvevői az írásbeli megmérettetésen

A szabadkai elődöntő részvevői az írásbeli megmérettetésen

A szabadkai megmérettetést Bognár Beáta, a Nemzeti Tanács Oktatási Bizottságának tagja nyitotta meg, aki köszöntő beszédében kifejtette, hogy már az elődöntőre is a legjobb diákok érkeztek, valamint köszönetet mondott a felkészítő tanároknak munkájukért.

Bognár Beáta

Bognár Beáta

A szabadkai helyszínen a leendő cukrászok, szakácsok, mechatronikai technikusok, jövendő fodrászok és magasépítő technikusok versenyeztek. Az országos döntőre Budapesten kerül sor, ahol ünnepélyesen bemutatkozhatnak a különböző szakmák legjobb fiatal képviselői, köztük vajdasági diákok is.