2024. március 28., csütörtök

Odafigyelés és szakértelem

Huszonkét éves Zenta legrégebbi poliklinikája

Zentán a Boros Gyevi Poliklinika 1996 óta fogadja a pácienseket. Az intézményt dr. Boros Gyevi Klára radiológus alapította, és megfogalmazása szerint a betegek igénye hívta életre. Elmondása szerint röntgenszakorvosként szeretett volna több időt a pácienseire szánni, és szeretett volna nagyobb odafigyelést nyújtani, saját elképzelései voltak, ezek érvényesítésére viszont az állami egészségügyi intézetben nem volt lehetősége, ezért nyitotta meg saját rendelőintézetét.

Zenta (Gergely József felvétele)

Zenta (Gergely József felvétele)

– A kezdetektől fogva sokan kerestek föl, gyorsan kialakult a páciensi kör, és biztos vagyok benne, hogy ez annak köszönhető, hogy mindig megfelelő odafigyeléssel, empátiával fordultam a betegeim felé, és persze elengedhetetlen volt a szaktudásom. Soha nem a pénzszerzést tartottam szem előtt, nem az volt a legfontosabb, hanem az, hogy a legjobb tudásom szerint legyek a páciens segítségére, hogy úgy érezze, a lelkem egy részét kapta. Már több mint egy évtizede dolgoztam a saját intézetemben, amikor kibővítettem a szolgáltatást, és attól fogva kardiológus, onkológus sebész, endokrinológus, neuropszichiáter, érsebész és én mint röntgenszakorvos állok a páciensek rendelkezésére. Olyan kollégákkal dolgozom, akik hasonlóképpen gondolkodnak, mint én, vagyis akik magas színvonalon nyújtanak szolgáltatást, és mindig a páciens érdekeit tartják szem előtt. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy olyan leleteket készítsünk, melyeket a kollégák valóban használni tudnak, akár a legnagyobb poliklinikák szakorvosai. Ezek az elvek, az odafigyelés mind visszaköszön, hiszen visszajáró páciensi körrel rendelkezünk, és ez nagyon fontos a mai világban, amikor sorra nyílnak a magán-egészségügyi intézmények, és a betegek azt sem tudják, melyikhez forduljanak. Az én ultrahang alapján készített leleteimet Budapesten és Kamenicán is elfogadják az onkológián, és ez nagyon fontos a beteg szempontjából. Egyébként végzem a nyak, a mell, a has, a prosztata, a herék, az ízületek ultrahangos vizsgálatát, valamint a vérerek dopplervizsgálatát nagyon jó minőségű felszereléssel. Mindennap végzünk vérvételt, és szerintem tartományunk legjobb laboratóriumával, a Medlabbal dolgozunk együtt, olyan vérvizsgálathoz is veszünk vért, mellyel a terhesség idején ki lehet deríteni, ha bármelyik kromoszómán rendellenesség található – mondta dr. Boros Gyevi Klára, majd hozzátette:

– Az embereknek egyébként egyre nagyobb igényük van arra, hogy magánszakorvosi rendelést válasszanak, hiszen ott nem kell hónapokat várni egy-egy szakorvosi vizsgálatra, és ha egy betegségről, elváltozásról van szó, az a legfontosabb, hogy minél előbb kiderüljön. Sok olyan páciensünk van, aki külföldön él, és minden hazautazás alkalmával eljön vizsgálatra, és sok az olyan helybéli is, akinek nincs egészségügyi biztosítása, vagyis nem is fordulhat az állami intézethez. Egy több mint húszéves fennmaradást tehát szerintem úgy lehet elérni, megtartani és továbbvinni, hogy minden alkalommal, minden pácienshez a legbecsületesebben kell fordulni, tudásunk legjavát kell adni, és a befektetett munka meghozza gyümölcsét.