2024. április 18., csütörtök

Új év, új tanács

A gunarasi helyi közösség új tanáccsal kezdi a munkát az idén – A választások során fontos szempont volt a fiatalítás

A gunarasi helyi közösség választásokkal búcsúztatta az esztendőt: a polgárok új tanácstagokat választottak a helyi közösség tanácsába. Csorba Ottó régi-új tanácselnök arról számolt be lapunknak, hogy nem történtek nagy meglepetések a választásokon.

– Eléggé kiszámítható volt a választás, mert egy jelölttel volt több, mint amennyien bejuthattak a tanácsba. Az viszont lényeges, hogy jelentős fiatalításon ment át a helyi közösség tanácsa. Próbáltuk úgy összeszedni a jelölteket, hogy fiatalok legyenek és még, úgymond, szűzek a politikában. Erre azért volt szükség, mert jómagam és a tanács egy része már 2000 óta húzzuk az igát. Úgy gondolom, hogy a következő választásokon nagymértékű változásnak kell történnie. A tanács alelnöke is egy olyan fiatalember lett, aki még egyetemre jár, de tudta vállalni, hogy napi szinten segítségére lesz a helyi közösségnek. A fiatalok új szemléletet hoznak magukkal, új munkamorált, és erre mindenféleképpen szükség van – nyilatkozta a tanácselnök.

A gunarasi helyi közösség új tanácsa decemberben megalakult, és megválasztották a vezetőségét. A következő tanácsülés január 25-én lesz, és ezen a régi tanács az újjal közösen fog ülésezni – tudtuk meg Csorbától. Ennek az a célja, hogy régi tanács felvázolja az általa meghatározott idei terveket, az új tanács pedig megvitatja azokat. Amennyiben más projektumokra kerül át a hangsúly, akkor azt belefoglalják a költségvetésbe. Az elmúlt év eredményeiről a tanácselnök elmondta, hogy a helyi közösség nagyon jelentős projektumokat valósított meg.

Kerékpárút a Téglagyár utcában (Lakatos János felvétele)

Kerékpárút a Téglagyár utcában (Lakatos János felvétele)

– Már évek óta volt tervdokumentációnk a Téglagyár utcai kerékpárútra, egy parkolóra és a Mackó sori kerülőútra. Emellett a bogarasiak már régóta szerették volna zúzott kővel feltölteni a Testvériség-Egység utcát, a brazíliaiak pedig felújítani a hátsó összekötő utcát. Ezek a projektumok mind megkezdődtek tavaly. A Mackó sori út nem készült el teljes hosszában, de így is sok tanyának megkönnyítette az elérhetőségét. Bízok benne, hogy ezt a projektumot az idén befejezzük, mert eddig minden beruházást, amibe belekezdtünk, be is fejeztünk. Elkészült a helyi közösséggel szembeni parkoló és Téglagyár utcai kerékpárút is. A Mackó sori út az állami földek bérbeadásából származó bevételből épült, a kerékpárút és a parkoló pedig községi fejlesztési pénzekből és a helyi járulékból – számolt be Csorba.

Ami az idei terveket illeti, az még nagy mértékben függ az új tanács elképzeléseitől, de fontos lenne folytatni a Mackó sori kerülőút építését, emellett szeretnék kiszélesíteni az Október 17-e utcát, mert itt van egy takarmánynagykereskedés. Az itt áthaladó kamionforgalom miatt a 3 méteres aszfaltutat szeretnék kiszélesíteni, valamint szeretnék meggátolni, hogy az itt lévő önkiszolgáló ajtajába parkoljanak az emberek. A tervek között szerepel a helyi közösség épületének felújítása is. A helyi közösség épülete 1942-ben épült, és azóta nem végeztek rajta jelentősebb felújítást. A tetőszerkezet felújítására lenne szükség és a nyílászárók cseréjére. A gunarasi helyi közösséghez tartozó Bogarason a régi iskolaépületet szeretnék kívülről tatarozni az idén. A belső felújítása az elmúlt években megtörtént, most kívülről kellene, mert jelenlegi állapotában nagyon rosszul mutat. Brazílián pedig arra lenne igény, hogy a hátsó összekötő utcát zúzott kővel összekössék a Becsei úttal – számolt be a tanácselnök.

Nyitókép: Kerékpárút a Téglagyár utcában (Lakatos János felvétele)