2024. március 28., csütörtök

Surján harmadik a junior-világranglistán!

Európában vezet a bácsföldvári lány

Hatalmas eredménnyel kezdődött az év Surján Szabina, a Novi Sad asztaliteniszezője számára, hiszen a bácsföldvári származású lány a Nemzetközi Asztalitenisz-szövetség (ITTF) januári junior-világranglistáján az előkelő harmadik helyre került. Ugyanezen névsor alapján Európában az idén 18. életévét betöltő Surján áll az élen.

Surján a 2017-es szezon második felében mutatott kiemelkedő teljesítményének köszönheti a sikert, hiszen ekkor diadalmaskodott a varasdi, a belgrádi és a magyar Pro Tour-állomásokon, valamint bronzérmet szerzett a junior-Európa-bajnokságon.

Surjánt csak két kínai előzi meg, Tianji Kian és a listavezető, uralkodó junior világbajnok Jingsa Szun.

Ugyancsak figyelemre méltó pozíciót foglal el Surján újvidéki csapattársa, Tijana Jokić, aki a világon a 30., Európában pedig a 10. legjobb junior női asztaliteniszező.

Az ITTF junior-világranglistája (pontszám, zárójelben a korábbi helyezés):

1. Szun Jingsa (kínai) 6092 (2.)

2. Kian Tianji (kínai) 5923 (11.)

3. Surján Szabina (szerbiai) 5010 (40.)

4. Nagaszaki Miju (japán) 4969 (9.)

5. Ning Jing (azeri) 4679 (19.)

30. Jokić Tijana (szerb) 2866 (70.)

Az ITTF európai juniorranglistája:

1. Surján Szabina 5010

2. Ning Jing 4679

3. Dragoman Andreea 4579 (román)

4. Pavlović Andrea 3667 (horvát)

5. Kolis Anasztaszija 3661 (orosz)

10. Jokić Tijana 2866