2024. április 20., szombat

Eddig öt jóváhagyott lista

A CRTA és a CESID civil szervezetek figyelik majd a belgrádi helyhatósági választásokat

Miután a CRTA és a CESID is eleget tett minden feltételnek, felügyelhetik a március 4-én tartandó belgrádi helyhatósági választásokat. A választási bizottság öt listát hagyott jóvá. Elsőként a Szerb Haladó Párt adta át Aleksandar Vučić – Mert szeretjük Belgrádot nevű listáját.

Azóta a választási bizottság további négyet hagyott jóvá. A kettes szám alatt szerepel majd a Vojislav Šešelj – Szerb Radikális Párt lista, a hármas szám alatt Ivica Dačić – Szerbiai Szocialista Párt, Dragan Marković Palma – Egységes Szerbia lista, a négyes alatt a Demokrata Párt köré csoportosulók: a Szociáldemokrata Párt, az Új Párt és Zöld Ökológiai Párt közös listája, a Hogy felszabadítsuk Belgrádot.

Ma a Mit csináltok (Šta radite bre) – Marko Bastać polgári csoportosulás is átadta a listáját és az aláírásokat. Listájukon 84 személy neve szerepel, és mintegy 2800 polgár támogatta a választásokon való részvételüket.

A Zöld Párt elnöksége úgy döntött, önállóan indul a helyhatósági választásokon.