2024. március 29., péntek

Eltemették Oliver Ivanovićot

Mintegy ezren vettek részt a két napja meggyilkolt Oliver Ivanović koszovói szerb politikus temetésén csütörtökön Belgrádban.

Oliver Ivanovićra ismeretlen tettesek egy mozgó autóból lőttek rá kedden, amikor pártjának székházába akart belépni, a politikus a kórházba szállítást követően meghalt.

A 64 éves, mérsékelt politikusnak tartott Ivanović ügyében még nyomoz a koszovói és a szerb rendőrség, ám a pristinai hatóságok elutasították, hogy szerb kollégáik segítsék a munkájukat, így a szerb rendőrök csak a saját országukban folytathatják tevékenységüket.

Oliver Ivanović belgrádi temetésén a szerb kormányfő, valamint számos közszereplő vett részt, de sokan érkeztek az észak-koszovói Kosovska Mitrovicából, a politikus lakóhelyéről is. Ivanovićot a belgrádi Újtemetőben helyezték örök nyugalomra a szerb nagyságoknak fenntartott parcellában, nem messze Ivo Andrić Nobel-díjas író, valamint Zoran Đinđić meggyilkolt szerb miniszterelnök sírjától. 

Noha a koszovói kormány és a hatóságok nem kérnek Szerbia segítségéből, Hashim Thaci koszovói elnök szerdai telefonos beszélgetésükben arról biztosította szerb kollégáját, Aleksandar Vučićot, hogy Priština - a törvények adta lehetőségekkel összhangban - kész minden segítséget elfogadni annak érdekében, hogy mihamarabb kézre kerüljenek az elkövetők.

A két elnök egyetértett abban, hogy a történtek ellenére a Szerbia és Koszovó közötti párbeszédnek folytatódnia kell, és a feleknek meg kell őrizniük higgadtságukat. Belgrád ugyanakkor hangsúlyozta, addig nem hajlandó folytatni a tárgyalásokat, amíg fel nem göngyölítik a gyilkossági ügyet.