2024. április 20., szombat

Megnyílt a melegedő

Szabadkán az Újfalu helyi közösség épületében, a Gaj utca 50. szám alatt szerdán megnyílt a melegedő, ahol a hajléktalanok és a szociálisan veszélyeztetett helyzetű emberek találhatnak menedékre a hideg időben. A melegedő felhasználóinak a szabadkai Vöröskereszt napi háromszori étkezést biztosít. A szálláson tisztálkodási lehetőséget is biztosítanak számukra, ezenkívül téli ruhát is kapnak mindazok, akiknek szükségük van rá.

A melegedő megnyitásán jelen volt Ilija Đukanović, a városi tanács szociális és egészségügyi kérdésekkel megbízott tagja, Miroslava Bagavac, a Szociális Központ igazgatónője, valamint dr. Siniša Trajković, a Vöröskereszt szabadkai szervezetének titkára.

Huszonöt ágy áll a rászorultak rendelkezésére (Fotó: Gergely Árpád)

Huszonöt ágy áll a rászorultak rendelkezésére (Fotó: Gergely Árpád)

– A Szociális Központ szakszolgálatával, a Caritasszal és a Vöröskereszttel történt közös megegyezés alapján megállapítottuk, hogy megvannak a feltételek az ideiglenes hajléktalanszálló megnyitására. A melegedő megnyitásának előfeltétele a hideg idő. Az elmúlt idényben, azaz a 2016/2017 téli időszakban december 22-től február másodikáig működött a melegedő. Az idei télen mindeddig inkább tavaszias volt az időjárás, ezért nem volt indokolt a melegedő megnyitása. A felhasználók a Szociális Központ beutalásával tudják használni a melegedőt, a Caritas önkéntesei segédkeznek a melegedő üzemeltetésében. A huszonnégy órás nyitva tartás idején reggel héttől délután háromig a Vöröskereszt illetékesei, a nap többi részében a Caritas önkéntesei tartanak ügyeletet, a Szociális Központ szakmunkatársai pedig időnként látogatást tesznek a melegedőben. A város 2018-ra 407 ezer dinárt hagyott jóvá a melegedő működtetésére – mondta Ilija Đukanović.

Miroslava Bagavac a média képviselőinek elmondta, hogy minden felhasználónál külön elbírálják a jogosultságot a szolgáltatások igénybevételére, ugyanígy a hajléktalanok elbocsátása alkalmával is külön dokumentációt készítenek.

Miroslava Bagavac és Ilija Đukanović (Fotó: Gergely Árpád)

Miroslava Bagavac és Ilija Đukanović (Fotó: Gergely Árpád)

– Szabadkán nincsenek igazi hajléktalanok, előfordul, hogy más városokból érkezők maradtak itt valamilyen okból, vagy olyanok, akiknek jelenleg nincs otthonuk, és amíg központunk nem talál valamilyen más megoldást számukra, addig igénybe vehetik az említett szolgáltatást. Szabadka minden lakosa rendelkezik lakcímmel, ha másikkal nem, akkor a Szociális Központ címével. A melegedőt leggyakrabban a húsztól hatvanöt éves korosztály veszi igénybe – mondta Miroslava Bagavac.

Dr. Siniša Trajkovićtól megtudtuk, hogy a Vöröskereszt a teljes logisztikát biztosítja, huszonöt ágyat tiszta ágyneművel, ruházatot, a személyes és kollektív higiénia fenntartására szolgáló termékeket, ugyanakkor a Népkonyhában napi három étkezéshez készítik el az élelmet. Meleg italok és esetenként gyümölcs is jut a felhasználóknak. Az Egészségügyi Központtal közösen biztosítanak orvost is az ideiglenes melegedő felhasználói számára. A Vöröskereszt munkatársainak hatáskörébe tartozik még a házirend betartásának felügyelete is.