2024. április 20., szombat

Lemondatták a román miniszterelnököt

Benyújtotta lemondását Mihai Tudose román miniszterelnök, miután pártja, a 2016. decemberi parlamenti választásokon győztes Szociáldemokrata Párt (PSD) végrehajtó bizottsága hétfő esti ülésén megvonta tőle politikai támogatását. A döntésnek nincs köze a román kormányfőnek a magyar politikai oldalon nagy vihart kavart, egy héttel ezelőtti kijelentéséhez, amikor fellógatással fenyegette meg azokat, akik kitűzik a székely zászlót.

A román kormányzópárt végrehajtó bizottságában 59-en szavaztak Tudose leváltására, amit csak négyen elleneztek, és négyen tartózkodtak. Távozáskor Mihai Tudose kijelentette: fegyelmezett tagja a PSD-nek: a párt bízta meg, az is váltja le, nem akar pártszakadást.

Leszögezte: nem marad ügyvivő kormányfő.

Elődjéhez, a tavaly júniusban leváltott Sorin Grindeanuhoz hasonlóan Tudose a párt elnökével, Liviu Dragneával került konfliktusba, aki az ellene folyó korrupciós vád miatt nem lehetett román kormányfő, ám ennek ellenére a háttérből kezdettől fogva szorosan a kezében tartja az ország fölötti irányítás szálait. Dragnea eddig engedelmes helyetteseket keresett a kormányfői szerepre, akiket azonban rögtön eltávolított a hatalomból, amikor nyíltan szembeszállnak akaratával.

Az első nyílt konfrontáció Dragnea és a most lemondott miniszterelnök között a múlt héten volt, amikor – egy pedofil rendőr miatti botrány során – Tudose lemondásra szólította fel a pártelnök egyik legközelebbi bizalmasát, Carmen Dan belügyminisztert. A Dragnea és Tudose közti feszültség azonban régebbi keletű: a kormányfő egyik legfőbb „bűne” az volt, hogy nem vállalta fel a korrupciós eljárásokat érintő igazságügyi reformot – írja az MTI. A csomagot ugyanis sürgősségi kormányrendelettel szerette volna elfogadtatni a szociáldemokrata párt, de a kormányfő nem akarta magára vállalni a felelősséget, és ragaszkodott a parlamenti eljáráshoz.

Politikai ellenfelei közül Dragnea jelenlegi legnagyobb ellenlábasa – a részben az erdélyi magyar szavazatokkal megválasztott – szász származású román államfő, Klaus Iohannis, aki már Tudose várható lemondatása előtt meglebegtette, hogy nem biztos, hogy harmadszorra is a PSD jelöltjét bízza meg kormányalakítással, mivel a párt miniszterelnök-állítási kudarcaival bebizonyította alkalmatlanságát az ország vezetésére. Erre az elnöknek minden joga megvan, az alkotmány ugyanis nem kötelez arra, hogy harmadszor is a legtöbb parlamenti mandátummal rendelkező PSD jelöltjét kell megbíznia az államfőnek kormányalakítással.

A PSD nem sokat késett a válasszal, a Maszol.ro portál írja, hogy a párt Iohannis felfüggesztését indítványozhatja, ha az államfő megtagadja, hogy a többségi parlamenti párt soraiból nevesítsen kormányfőt. Ezt Olguţa Vasilescu munkaügyi miniszter a román közszolgálati televíziónak adott interjúban nyilatkozta még hétfő este.

Klaus Iohannison sok fog múlni az elkövetkező napokban, ha nem adja be a derekát, akkor akár elhúzódó román kormányválságra is számítani lehet. A miniszterelnök lemondását követő első napon még nem történt semmi váratlan. A román államfő tudomásul vette Mihai Tudose döntését, helyére pedig Mihai Fifor védelmi minisztert nevezte ki ügyvivő miniszterelnöknek.

Klaus Iohannis kifejezte aggodalmát amiatt, hogy egy évvel a választások után immár a PSD második kormánya is kudarcot vallott. Iohannis szerint a bizonytalanságnak nem szabad instabilitássá fajulnia, Romániának mielőbb új kormányra van szüksége. Jelezte: a negatív gazdasági következmények megelőzése érdekében nem fogja hátráltatni egy új kormány kinevezését, ezért szerdára kormányalakítási egyeztetésekre hívja a parlamenti pártokat.

Viorica Dancila európai parlamenti képviselőt jelöli új kormányfőnek a PSD (Fotó: MTI)

Viorica Dancila európai parlamenti képviselőt jelöli új kormányfőnek a PSD (Fotó: MTI)

A legnagyobb parlamenti frakcióval rendelkező PSD végrehajtó bizottsága keddi ülésén csaknem egyhangúan úgy döntött, hogy a párt nőszervezetének vezetőjét, Viorica Dancila európai parlamenti képviselőt jelöli Romániában a miniszterelnöki posztra.

Az MTI beszámolója szerint a mérnöki végzettségű, 54 éves Dancila 1988-ban szerzett oklevelet a ploiesti-i Olaj- és Gázipari Egyetemen, több mint két évtizede tagja a szociáldemokrata pártnak, 2006-ban politikatudományokból szerzett mesteri oklevelet. 2015 óta vezeti a szociáldemokraták nőszervezetét, 2009 óta tagja az EP-nek. 2008 és 2010 között abban a dél-romániai Teleorman megyében volt önkormányzati képviselő, amelynek megyei tanácsát Liviu Dragnea mostani pártelnök vezette.

Kinevezése esetén Dancila lehet Románia első női miniszterelnöke.

A bukaresti parlamentben ellenzékben lévő jobbközép pártok előrehozott választásokat sürgettek kedden – írja az MTI. Ludovic Orban, az államfőhöz közel álló Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke azt mondta, kizárólag a PSD-t terheli a felelősség a Romániában állandósult politikai válságokért és „katasztrofális kormányzásért”. A PNL fő célja a PSD eltávolítása a kormányból, ezért előrehozott választások mielőbbi kiírását kérik az államfőtől, ha pedig ez alkotmányos akadályokba ütközne, készek megszavazni bármilyen kormányt, amelyben a PSD nem vesz részt. A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) is kész bármilyen megoldást támogatni, amely ellenzékbe juttatja a PSD-t. Dan Barna pártelnök szerint egy újabb szociáldemokrata kormányfő csak arra lenne jó, hogy fogadásokat kössenek, meddig tud tisztségben maradni.

A játékban benne van a kormányzásban eddig a PSD-t támogató legnagyobb erdélyi magyar párt, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is. Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke azt válaszolta a Maszol hírportálnak arra a kérdésére, hogy támogatna-e az RMDSZ egy újabb PSD-kormányt, hogy ez nem automatizmus. „Meg kell várnunk, hogy ki lesz a PSD miniszterelnök-jelöltje, és lássuk, hogy mit lép az államfő” – mondta a romániai magyar politikus. Az MTI közlése szerint az RMDSZ vezetői a jelölt megnevezése után sem nyilatkoztak arról, támogatnának-e egy Dancila-vezette kormányt.