2024. március 28., csütörtök

Ne fizettessék meg újra a rendszámtáblacserét!

A Magyar Mozgalom levélben fordult Nebojša Stefanović belügyminiszterhez az ékezetes betűket tartalmazó rendszámtáblák cseréje kapcsán, azzal a kéréssel, hogy találjon módot arra, hogy az érintett polgároknak ne kelljen újra fizetniük a rendszámtábla-cseréért, hiszen ezt már 2010-ben megtették, amikor az akkor hatályban lévő szabályzat arra kötelezte őket, hogy cseréljék ki a  tábláikat.

Mint ismeretes, az idevágó új szabályzat értelmében száműzték a rendszámtáblákról a Č, Ć, Š, Ž i Đ, valamint az Y és W betűket, így azok a járműtulajdonosok, akiknek véletlenszerűen ilyen betűjelű rendszámok jutottak a legutóbbi csere során, és lejár a forgalmi engedélyük, most újra arra kényszerülnek, hogy saját költségükön, összesen mintegy 3500 dinárért (a táblák 2190, a forgalmi engedély pedig 1314 dinárba kerül) cseréljék le rendszámtábláikat.

A MM közleménye szerint a szóban forgó szabályzat akkor nem vette figyelembe az ékezetes betűk problémáját, s ez semmiképp sem tekinthető a polgárok mulasztásának. „Éppen ezért nem látjuk értelmét annak, hogy a rendszámtáblákat miért kellene bármikor is cserélni. Ezért javasoljuk, hogy a módosított szabályzat 29. szakaszát változtassák meg úgy, hogy az ne határozza meg a rendszámtáblák használati idejét – vagy, hogy azokat a belügyminisztérium saját költségén cserélje le.” – olvasható a közleményben.