2024. április 20., szombat

Koszovó nem akarja, hogy Szerbia is részt vegyen Oliver Ivanović gyilkosainak felkutatásában

Koszovó nem engedélyezi, hogy a szerb hatóságok is részt vegyenek az Oliver Ivanović vezető koszovói szerb politikus gyilkosai utáni nyomozásban, ám Belgrád ragaszkodik ehhez a követeléséhez, mert nem bízik a koszovói hatóságokban.

Oliver Ivanovićra ismeretlen tettesek egy mozgó autóból lőttek rá kedden, amikor pártjának székházába akart belépni, a politikus a kórházba szállítást követően meghalt.

Ramush Haradinaj koszovói kormányfő elutasította Szerbia azon kérését, hogy Belgrád részt vegyen a nyomozásban, ám a szerb belügyminisztérium az Európai Unió jogi és igazságügyi missziójához (EULEX) fordult, és az ő nyomozásukba is bekapcsolódna. Ramush Haradinaj elmondta, a szerb rendőrökből nem kér, ám az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) segítségét igénybe venné.

A koszovói rendőrség nem közölt részleteket az ügyről, egyelőre annyit lehet tudni, hogy Ivanovicot hatszor találták el, a golyók a mellkasába és a hasába fúródtak. A lövéseket egy hangtompítóval felszerelt, Zastava M70A típusú fegyverből adták le. A hatóságok magukhoz vették a környező épületeken található biztonsági kamerák felvételeit, azonban egyelőre nem lehet tudni, látszanak-e az elkövetők a felvételeken.

Oliver Ivanovićot több ezren gyászolták Szerbia-szerte és lakóhelyén, az észak-koszovói Kosovska Mitrovicában. Gyászmenetét szerdán tartották, amikor szintén több ezren kísérték ki a városból a koszovói szerb politikust, hogy Belgrádba szállítsák, ahol csütörtökön helyezik örök nyugalomra.

A merénylet feszültséget okozott Szerbia és Koszovó között, Belgrád kedden megszakította a Prištinával folytatott brüsszeli párbeszédet, amelynek célja a két ország közötti kapcsolat rendezése lenne. A szerb államvezetés bejelentette, a tárgyalásokat mindaddig nem folytatják, amíg kézre nem kerülnek az elkövetők.

Mindazonáltal a feszültségek csillapítása érdekében Aleksandar Vučić szerb államfő a hét végén kétnapos látogatásra utazik Koszovó északi, szerbek lakta részébe, hogy a helyieket támogatásáról biztosítsa és nyugalomra intse.