2024. március 28., csütörtök

Gyerekágyak az óvodának

A VMSZ zentai Ifjúsági Fórumának jótékonysági akciója

Korábban már beszámoltunk arról, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség Ifjúsági Fórumának zentai tagjai a közelmúltban egy rendkívül sikeres jótékonysági bált rendeztek, amelynek bevételéből egy EKG-készüléket vásároltak a Zentai Közkórház tüdőosztályának, valamint 10 óvodai ágyat a Hófehérke Óvoda Százszorszép épületének részére, és ezeket tegnap adták át az intézménynek.

Fotó: Horváth Zsolt

Fotó: Horváth Zsolt

Gyertyás Mónika, a VMSZ zentai ifjúsági szervezetének alelnöke lapunknak elmondta, hogy a Százszorszép óvodai épületben eddig nehezen mozgatható, korszerűtlen ágyakon voltak kénytelenek aludni a gyerekek, ezért döntöttek úgy, hogy a modern, mobilis és könnyen tisztán tartható fekhelyek megvásárlásával ezt az intézményt is támogatásban részesítik.

A jótékonysági bál társszervezője az Intellektus civil szervezet volt, amely a községben élő fiatalokat igyekszik összefogásra buzdítani. Burány Gábor elnök a szervezet jövőbeni terveiről elmondta, hogy tavasszal a Halászcsárdát gondozó egyesülettel karöltve játszóteret szeretnének kialakítani az üdülőtelepen, a távolabbi terveik között pedig szerepel, hogy megpróbálnak hozzájárulni a vízilabdázók medencéjének felújításához, a sportolási körülmények javításához.

Az óvodai ágyak átadásán jelen volt Kopasz Ildikó, a Hófehérke Óvoda igazgatónője is, aki elmondta, hogy a Százszorszép óvodában tavaly ugyan felújították a vizesblokkokat, és a fűtés kérdését is megoldották, de lenne még tennivaló.

– Szerencsére a csoportszobák az óvónők tehetségének és kreativitásának köszönhetően szépen föl vannak szerelve, és a gyerekek jól érzik magukat – mesélte az igazgatónő, s hangsúlyozta, hogy ez kizárólag az óvónőknek köszönhető.

A Kertek helyi közösség területén lévő óvodába mintegy 70 gyermek jár, akik közül eddig 10-en aludtak benn. Mancfeld Ottilia óvónő szerint tavasszal valószínűleg többen alszanak majd napközben az oviban.