2024. március 29., péntek

Szerbia terrorcselekményként kezeli Ivanović meggyilkolását

Marko Đurić, a Szerbia koszovói ügyekkel megbízott kancelláriájának igazgatója szerint Oliver Ivanović meggyilkolása terrorcselekmény volt, amelynek célja, hogy káoszt és összetűzéseket váltson ki Koszovó északi részén az ott élők között, valamint Szerbiában.

- Tudjuk, hogy az elmúlt napokban fenyegették Szerbiát, a nemzetközi közösség minden reakciója nélkül - jelentette ki a tisztségviselő. - Bárki is volt a tettes, felelnie kell. Ez a gonosztettegy terrorcselekmény, amelyet az egész szerb nép ellen követtek el, és amiért meg kell bűnhődnie az elkövetőnek.

Ezt követően Đurić újságírói kérdésre elárulta, a Belgrád-Pristina párbeszédben eljáró brüsszeli küldöttségük azonnal visszatér Belgrádba.

Aleksandar Vučić köztársasági elnök ugyancsak terrorcselekménynek nevezte a gyilkosságot, és felszólította az illetékes szerb hatóságokat, hogy közreműködjenek az elkövetők kilétének felderítésében.

Mogherini: a koszovói hatóságoknak bíróság elé kell állítaniuk Ivanović gyilkosait

Az Európai Unió azt várja a koszovói hatóságoktól, hogy fáradságot nem kímélve tegyenek meg mindent Oliver Ivanović vezető koszovói szerb politikus gyilkosainak felkutatása és haladéktalan bíróság elé állítása érdekében - jelentette ki Federica Mogherini, az Európai Unió (EU) kül- és biztonságpolitikai főképviselője kedden.

Ivanovićot aznap reggel lőtték le az észak-koszovói Kosovska Mitrovicában, amikor pártjának épületébe akart belépni. Az elkövetők egy mozgó járműből adták le a lövéseket.

Az Európai Unió külügyi szolgálatának (EEAS) tájékoztatása szerint a gyilkosságot követően a főképviselő telefonon beszélt Aleksandar Vučić szerb és Hashim Thaci koszovói államfővel, és határozottan elítélte a gyilkosságot. Elmondta, hogy az Európai Unió koszovói jogi és igazságügyi missziójának (EULEX) bírói testülete - megbízatásának megfelelően - minden segítséget megad a koszovói illetékes hatóságoknak.

Mogherini felszólította mindkét felet arra, hogy őrizzék meg nyugalmukat, tanúsítsanak önuralmat, valamint tegyék lehetővé a jogállamiság és az igazságszolgáltatás érvényesítését.

A 64 éves Ivanovićot 2016-ban az Európai Unió jogi és igazságügyi missziójának (EULEX) bírósága háborús bűnök - egyebek mellett gyilkosság - miatt kilenc év letöltendő börtönbüntetésre ítélte, tavaly azonban a koszovói fellebbviteli bíróság az ügy újratárgyalását rendelte el. A koszovói politikus 33 hónapot töltött előzetes letartóztatásban, később házi őrizetben volt.

Több mint egyéves szünet után kedden folytatódott volna a Szerbia és Koszovó viszonyát rendező párbeszéd Brüsszelben, a merénylet hírére a szerb delegáció azonban lemondta a megbeszélést, és visszatért Belgrádba. A háromnaposra tervezett találkozón az eddig megbeszéltek gyakorlati alkalmazásáról, a koszovói szerb kisebbségi önkormányzatok közösségének létrehozásáról, a mozgásszabadságról, az igazságszolgáltatásról, valamint energiaügyekről lett volna szó.

Koszovó 2008-ban kiáltotta ki függetlenségét Szerbiától, de ezt Belgrád azóta sem hajlandó elismerni, és továbbra is sajátjának tekinti a többségében albánok lakta területet. Észak-Koszovóban körülbelül 50 ezer szerb él. Belgrád és Pristina között 2013-ban kezdődött a kapcsolat normalizálását célzó párbeszéd, ám ez mindeddig kevés eredménnyel járt, noha ez a feltétele mindkét ország európai integrációjának.