2024. március 29., péntek

Ünnepel a ruszin nemzeti közösség

Ruszinok több, mint 260 éve élnek Szerbia területén. 1751. január 17-ei keltezésű az a szerződés, amelynek értelmében a nagy keresztúri pusztát ruszin nemzetiségű családokkal telepítették be. Akkor kétszáz család érkezett Bácskába. Az említett dátum 2007 óta a ruszin közösség nemzeti ünnepe, és ebből az alkalomból több településen is megemlékeznek eme jeles dátumról, ugyanakkor minden évben más-más helyszínen központi ünnepséget is szerveznek. Az idei központi rendezvénysorozatra Szabadkán kerül sor pénteken, január 19-én. Az ünnepségről hétfőn egy sajtótájékoztató során tudtunk meg többet, amelynek keretén belül felszólalt Olena Plančak Sakač, a szervezőbizottság elnöke, Anamarija Ranković, a fő szervező újvidéki székhelyű Vajdasági Ruszinok Művelődési Intézetének megbízott igazgatója, valamint Ivan Hardi, a Szabadkai Ruszin Társaság elnöke.

(Fotó: Benedek Miklós)

(Fotó: Benedek Miklós)

Mint megtudtuk, az évforduló alkalmából szervezett rendezvénysorozat 17 órakor veszi kezdetét, amikor is a Szent Mihály ferences templomban görög katolikus ünnepi szentmisére kerül sor. Ezt követően a városházán folytatódik a programsorozat. 18.15-kor Aleksandar M. Lukić, Eugen III Kočiš és Andre Palatinus alkotásaiból nyílik kiállítás, majd 19 órakor bemutatják a szabadkai ruszinok monográfiáját, ugyanakkor egy etnoasztal révén a ruszin néphagyományok egy-egy szegmensével is megismerkedhetünk, amelyből természetesen a tradicionális ízek sem maradnak ki. 20 órakor díszülés veszi kezdetét a városháza dísztermében. Az idei díszülésen megemlékeznek a közismert ruszin költő, a Szabadkán élt Maftej Vinaj születésének 120. évfordulójáról, valamint az egyetlen ruszin nemzetiségű zeneszerző, Ivan Kočiš születésének 80. és halálának 25. évfordulójáról.

A központi ünnepség fő szervezője a Vajdasági Ruszinok Művelődési Intézete, míg a rendezvény lebonyolításában nagy segítséget kaptak a Ruszin Nemzeti Tanácstól, Szabadka Város önkormányzatától, a Kortárs Galériától, valamint a Szabadkai Ruszin Társaságtól.