2024. március 29., péntek
AUSTRALIAN OPEN

Krajinović visszalépett, Jorović a táblán

A férfitábla felső és a női tábla alsó felének meccseivel kezdődött meg az éjjel az Australian Open, az idény első nagy tornája. Ennek megfelelően Györe László,Viktor Troicki, Dušan Lajović, Babos Tímea, Aleksandra Krunić és Ivana Jorović első meccsei hajnalban már műsoron is voltak, s reggelre kiderült, hogy némelyikük készülhet-e már a 2. fordulóra. A fentiekből az is következik, hogy Ivana Jorović túljutott a selejtezőn, keddre pedig a szerbiai és a magyar teniszezők közül csak Novak Đoković és Fucsovics Márton rajtolása maradt, és a létszámuk még kezdés előtt csökkent, mert Filip Krajinović sérülése nem jött rendbe, így a zombori játékos feladásra kényszerült.

Krajinović tehát nyolc napon belül kétszer is feladta a meccset a francia Adrian Mannarinóval szemben, és egyelőre ismeretlen, hogy a magasan rangsorolt zombori teniszező mikor térhet vissza a versenyzéshez.

Kellemes meglepetés volt a tehetséges, de csaknem egy teljes éven át gyöngén szerepelő Ivana Jorović melbourne-i játéka. A čačaki lány a selejtező utolsó két meccsén jó képességű belga és holland ellenfelet múlt felül, ami minden bizonnyal a végállomást is jelentette, hisz az éjjel a táblán a 4. kiemelt, a serlegre is esélyes ukrán Elina Szvitolinával mérkőzött. Jorović a belga Ysaline Bonaventure és a holland Bibiane Schoofs ellen különösen a szorongatott helyzetekben állt a feladat magaslatán, hisz előbbivel szemben a rövidítésben 3:5-ről, utóbbi ellen pedig a második játszmában 1:3-ről tudott fordítani.

A fogadóirodák és a szakértők körében, logikus módon, a címvédő Roger Federer és a tavaly döntős Rafael Nadal a fő esélyesek, Novak pedig továbbra is nagy talány. Különösen azok után, hogy szombaton kijelentette, könyöke nem jött teljesen rendbe. Van, aki ebből azt olvassa ki, hogy a hatszoros melbourne-i bajnok már készíti a magyarázkodást az esetleges balsikere vagy talán visszalépése esetére is.

A Melbourne-ben a moldovai Radu Albot ellen kezdő Fucsovics az előző héten szép sikert jegyzett, hisz a canberrai challengeren döntőt vívhatott, amelyben háromjátszmás nagy csatában veszített az olasz veterán Andreas Seppi ellen.

Olga Danilović a floridai Orlando 25 ezer dolláros ITF-tornáján kezdi meg az idényt. A tehetséges szerbiai a háromfordulós selejtezőben a brazil Paola Goncalvesszel kezd, és a mezőny ereje alapján a táblára jutása várható.

MELBOURNE. – Az Australian Open selejtezőjének 2. fordulójában: Halys–Krstin 4:6, 6:3, 6:0. Nők, 2. forduló: Jorović–Bonaventure 6:4, 7:6, a tábláért: Jorović–Schoofs 6:3, 6:3.

AUCKLAND. – A férfitorna döntőjében: Bautista–Del Potro 6:1, 4:6, 7:5.

SYDNEY. – A férfitorna döntőjében: Medvegyev–De Minaur 1:6, 6:4, 7:5. Nők, döntő: Kerber–Barty 6:4, 6:4.

HOBART. – A női torna döntőjében: Mertens–Buzărnescu 6:4, 4:6, 6:3.

CANBERRA. – A challenger döntőjében: Seppi–Fucsovics 5:7, 6:4, 6:3.

HAMMAMET. – A futures negyeddöntőjében: Samper-Montana–Zekić 6:4, 6:3, Jahn–Nagy 6:3, 7:6.