2024. március 29., péntek

Érkezik a japán miniszterelnök

Az EU-n kívüli országok közül csak Szerbiába látogat el

Abe Sinzó, Japán miniszterelnöke, több japán üzletember kíséretében ma Szerbiába látogat. A japán miniszterelnök a január 12-én megkezdett ötnapos európai körútja során látogat el országunkba. Abe Sinzó 1987 óta az első japán kormányfő, aki meglátogatja Szerbiát. Akkor Nakaszone Jaszuhiro vendégeskedett Jugoszláviában.

A japán küldöttség látogatása során tárgyal Aleksandar Vučićtyal, Szerbia elnökével, valamint Ana Brnabićtyal, az ország miniszterelnökével.

A látogatás célja Japán diplomáciai kapcsolatainak ápolása, illetve a gazdasági együttműködés megerősítése. Utóbbit támasztja alá az a tény is, hogy a Szerbiai Gazdasági Kamara szervezésében egy szakmai találkozóra is sor kerül, amelyen megközelítőleg negyven hazai és japán cég vesz részt. A Beta hírügynökséghez eljuttatott információk alapján a találkozón való részvételi szándékát 16 japán és 23 szerbiai cég fejezte ki, elsősorban a mezőgazdaság, az élelmiszeripar, valamint az információs és kommunikációs technológia területéről. A gazdasági kamara adatai alapján a két ország közötti árucsere összértéke az elmúlt év első tizenegy hónapjában meghaladta a 152 millió dollárt. Ezen időszak alatt Szerbia exportja Japán irányába 45,1 millió dollárt tett ki, míg a behozott termékek értéke 107,5 millió dollár volt. Szerbiából a legnagyobb mennyiségben dohányt, élelmiszereket, elsősorban gyümölcsből készült termékeket, keményítőt, ugyanakkor ragasztót, bútorokat és bizonyos iparágakhoz gépeket szállítanak a távol-keleti országba, míg Japánból elsősorban autók, irodai gépek, építészeti gépek és eszközök, mérőeszközök, valamint fotó és videoeszközök érkeznek országunkba. A gazdasági kamara illetékesei szerint annak ellenére, hogy a Japán piac igényes és válogatós, van lehetőség a kivitel bővítésére, például dohányáru, fagyasztott zöldség és gyümölcs, valamint a méz esetében.

Japán Szerbia egyik legnagyobb támogatója, hisz 2001 óta több mint 500 millió euróval támogatta az ország gazdasági fejlődését különböző szolgáltatásokon és kedvező hiteleken keresztül, ugyanakkor az egészségügy területén is nagy segítséget nyújtott különböző gépek ajándékozásával.

Abe Sinzó európai körútja során Szerbia mellett Észtországba, Lettországba, Litvániába, Romániába és Bulgáriába látogat el.