2024. április 20., szombat
UEFA ÉV CSAPATA

Öt játékos a bajnok soraiból

Az Európai Labdarúgó-szövetség nyilvánosságra hozta 2017 álomcsapatát, amelyet a szurkolók szavazatai alapján állított össze. A szervezet tájékoztatása szerint közel nyolcszázezer (798 149) futballrajongó vett részt a szavazáson, vagyis összesen csaknem 9 millió voks futott be az adatbázisba.

Az idei keretnek majdnem a felét, 5 játékost delegál a júniusban Bajnokok Ligája-címvédést produkáló Real Madrid, a másik BL-döntős Juventusból ketten képviseltetik magukat, és további 1-1 embert ad az angol Manchester City és Chelsea, a francia PSG és az ugyancsak spanyol Barcelona. A szavazás eredményének pikantériája, hogy az álomcsapatot uraló Real Madrid az aktuálisan futó bajnoki idényben az utóbbi évek legrosszabb formáját mutatja, és BL-csoportjából is másodikként jutott csak tovább.

A legtöbb szavazatot egyébként a realos középhátvéd, Sergio Ramos kapta, további érdekesség, hogy Kevin De Bruyne és Eden Hazard egyaránt először került be az európai szövetség álomcsapatába. Sőt, ők az első belga labdarúgók, akik kiérdemelték a megtiszteltetést.

A tavalyi álomcsapatnak (Gianluigi BuffonJérome Boateng, Gerard Piqué, Sergio Ramos, Leonardo BonucciLuka Modrić, Toni Kroos, Andrés IniestaLionel Messi, Antoine Griezmann, Cristiano Ronaldo) több mint a fele most is bekerült a tizenegybe – Buffon, Ramos, Modrić, Kroos, Messi és Ronaldo.

Az UEFA 2017-es álomcsapata:
Gianluigi Buffon (olasz, Juventus, 333 604 szavazat) – Dani Alves (brazil, Juventus/PSG, 340 819 szavazat), Sergio Ramos (spanyol, Real Madrid, 588 315 szavazat), Giorgio Chiellini (olasz, Juventus, 295 842 szavazat), Marcelo (brazil, Real Madrid, 558 495 szavazat) – Kevin De Bruyne (belga, Manchester City, 416 679 szavazat), Toni Kroos (német, Real Madrid (345 494 szavazat), Luka Modrić (horvát, Real Madrid, 387 487 szavazat), Eden Hazard (belga, Chelsea, 303 376 szavazat) – Lionel Messi (argentin, Barcelona, 477 036 szavazat), Cristiano Ronaldo (portugál, Real Madrid, 444 430 szavazat).