2024. április 18., csütörtök
HÉTVÉGI FOCIAJÁNLÓ

Coutinho nélkül a bajnoki várományos ellen

Lassan újra beindul az európai labdarúgás mindent bedaráló nagy hengere, az öt kiemelkedő bajnokságból négyben rendeznek mérkőzéseket – Olaszországban egy kicsit kitolták a téli ünnepi pihenőt, így ott a következő víkenden vágnak neki a tavaszi szezonnak.

Az Anfielden rendezik az angol – és a teljes európai – bajnoki foci legnagyobb e heti derbijét, ahol a pazar formába lendülő Liverpool látja vendégül a Premier League-et kilométeres előnnyel vezető Manchester Cityt. Jürgen Klopp legénységének fel kell dolgoznia egy fájó hiányt, ha folytatni akarja remekül befejezett 2017-es évét, ugyanis a most is futó átigazolási szezonban elvált a Mersey-partiaktól Philippe Coutinho, aki a Barcelonába igazolt – minden idők második legnagyobb összegéért, 120 millió euróért. A 25 éves brazil 7 gólért és 6 gólpasszért volt felelős az első félszezonban, így Klopp mesternek megfelelő pótlásról és a csapat szerkezetének átrendezéséről is gondoskodnia kell.

Spanyolországban a (saját mércéjével mérve) borzalmas időszakot futó Real Madrid és az utolsó európai helyekért versenyt futó Villarreal Bernabéuban rendezendő összecsapását kíséri a legnagyobb figyelem. Zinédine Zidane tanítványai közül ötöt is beválasztottak az UEFA-nál a 2017-es év álomcsapatába, ennek ellenére a királyi gárda csapatként hamisan muzsikál: az óévet lesújtó, hazai vereséggel zárta az El Clásicón, az újat pedig egy soványka, 2:2-es, Celta elleni iksszel nyitotta meg.

Az első helytől eltekintve parádésan szoros német Bundesligában az európai pozíciókon tolongó Lipcse és Schalke mérkőzése tűnik ki a többi közül, míg Franciaországban sokan azért szurkolhatnak, hogy a Nantes megnehezítse a mindeddig taroló PSG rohamát.

SZOMBAT

13.30, Sportklub 1: Cardiff–Sunderland

15.15, Eurosport 2: Werder–Hoffenheim

16.00, Spíler TV, Sportklub 1: Chelsea–Leicester

16.00, Sportklub 3: Middlesbrough–Fulham

16.15, Sport1, Sportklub 2: Real Madrid–Villarreal

17.00, Digi Sport 1, Arena Sport 3: Rennes–Marseille

18.00, Sportklub 6: Almería–Gimnastic

18.30, Spíler TV, Sportklub 1: Tottenham–Everton

18.30, Eurosport 2: Lipcse–Schalke

18.30, Sport1, Sportklub 2: Eibar–Atlético Madrid

18.30, Sportklub 3: Nottingham Forest–Aston Villa

19.55, Digi Sport 3: Caen–Lille

20.00, Digi Sport 1, Arena Sport 3: Montpellier–Monaco

20.00, Digi Sport 2, Arena Sport 4: Nice–Amiens

20.00, Arena Sport 5: Troyes–Bordeaux

20.30, Sportklub 5: Zaragoza–Tenerife

20.45, Sport1, Sportklub 1: Deportivo–Valencia

21.30, Sportklub 4: Braga–Benfica

VASÁRNAP

9.00, Arena Sport 4: Adelaide Utd.–Sydney

12.00, Sportklub 1: Levante–Celta Vigo

14.30, Spíler TV, Sportklub 1: Bournemouth–Arsenal

15.00, Digi Sport 1, Arena Sport 1: St-Étienne–Toulouse

15.15, Eurosport 2: Köln–Mönchengladbach

15.30, Sportklub 6: Mumbai City–Kerala

16.00, Sportklub 4: Cádiz–Córdoba

16.15, Sport1, Sportklub 2: Alavés–Sevilla

17.00, Spíler TV, Sportklub 1: Liverpool–Manchester City

17.00, Digi Sport 1, Arena Sport 3: Lyon–Angers

18.00, Eurosport 2: Dortmund–Wolfsburg

20.45, Sport1, Sportklub 1: Real Sociedad–Barcelona

21.00, Digi Sport 1, Arena Sport 1: Nantes–PSG