2024. március 29., péntek

Játékfilm készül az első afroamerikai Oscar-díjasról

Játékfilm készül az első afroamerikai Oscar-díjasról, Hattie McDanielről, aki az Elfújta a szél című világhírű filmben játszott mellékszerepéért kapta meg az elismerést 1940-ben.
A Hollywood Reporter című lap közlése szerint az egyik produkciós cégnek sikerült megszereznie a Hattie McDaniel: Black Ambition, White Hollywood (Hattie McDaniel: Fekete ambíció, fehér Hollywood) című könyv megfilmesítési jogait.
Hattie McDaniel (1895–1952) után csak 25 évvel később kapott ismét fekete színész Oscar-díjat, akkor Sidney Poitier a Nézzétek a mező liliomait! című filmben nyújtott alakításáért a legjobb férfi főszereplőnek járó kitüntetést vehette át.
McDaniel 1895-ben egykor rabszolga szülei 13. gyermekeként született. Énekesnő volt, saját dalokat írt, majd az 1930-as években színészkedni kezdett.
Az Elfújta a szél című filmet 1940-ben nyolc Oscar-díjjal tüntették ki. A film atlantai világpremierjén azonban McDaniel a bőrszíne miatt nem vehetett részt, az Oscar-gálának otthont adó hotelben pedig a terem végében jelöltek ki asztalt számára.
1952-ben, 57 évesen mellrákban halt meg.