Kényszergondnokot is kirendelhetnek

Utolsó figyelmeztetés azoknak, akik még nem iratkoztak fel a lakóközösségek nyilvántartásába

mh

2018. január 13., 15:02 >> 2018. január 13., 16:06

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria 

A kommunális felügyelők az ország minden városában ellenőrzést tartanak majd, a lakótömbök mindegyikébe ellátogatnak, hogy ellenőrizzék, eleget tettek-e törvényes kötelezettségüknek, és feliratkoztak-e a lakóközösségek nyilvántartásába. Ha ezt még nem tették meg, egy hónapot kapnak arra, hogy pótolják a hiányosságot és hogy megnevezzék, ki visel majd gondot az épületre. Ha ezt nem teszik meg, kényszergondnokot rendelnek majd ki – jelentették be az építésügyi minisztériumban.

A Tanjug hírügynökség adatai szerint az országban megközelítőleg 40 ezer lakótömb van (ebből mintegy 19 ezer csak Belgrád területén), s ezek közül csupán 24.600-at jegyeztek be a nyilvántartásba. A bejegyzett lakótömbök 90 százalékában a lakók maguk közül választottak gondnokot, általában a lakótestület elnökét, és csupán 10 százalékuk döntött szakmai gondnok mellett. Az építési minisztériumban kiemelték, hogy csak ezen a héten több mint 1000 új lakóközösség jelentkezett, a többségük professzionális gondnok kirendelését kérte.

Jovanka Atanacković, az építési miniszter segédje rámutatott, december 12-ével lejárt az a határidő, ameddig a lakók megválaszthatták, mit szeretnének: azt, hogy a lakók közül viseljen gondot valaki a lakótömbre, vagy olyan professzionális gondnok kirendelését, aki a Szerbiai Gazdasági Kamaránál vizsgázott? A határidő lejárta után sincs még késő dönteni. De ha az elkövetkező egy hónapon belül nem tesznek eleget a törvényes előírásoknak, kényszergondnokot rendelnek ki.

– A professzionális és a kényszergondnok munkáját is fizetik a lakók. Az önkormányzatokat bíztuk meg azzal, hogy meghatározzák a gondnokok bérét. Egyes önkormányzatokban még csak most születik erről döntés. Ez a lépés hiányzik még ahhoz, hogy bevezethessük a kényszergondnokságot – mondta Atanacković.

Jelenleg 600 professzionális gondnok tette le a vizsgát, de a Szerbiai Gazdasági Kamara szinte havonta szervezi meg ezt a képzést.

Az építési minisztérium internetes kalauzzal próbál segítséget nyújtani abban, hogy a lakók megismerkedjenek a lakóépületek karbantartásáról és a lakhatási jogokkal foglalkozó törvénnyel, ami a http://stanovanje.gov.rs. honlap címen található meg.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége

Magyar Szó© 2003 - 2018     Impresszum | Adatvédelem | Előfizetés | Kapcsolat | Marketing | Közbeszerzés (Javna nabavka) | Dokumenti i pravilnici

Támogato: Bethlen Gábor alap