2024. március 29., péntek

Támogatják a ház- és lakásvásárlást

Adán az önkormányzat az idén 10 millió dinárt fordít a fiatalok ingatlanvásárlására

Ada község önkormányzata az idén a fiatalok számára új programot indít, mégpedig vissza nem térítendő támogatás folyósítására ház- és lakásvásárlásra. A programra az adai képviselő-testület 10 millió dinárt hagyott jóvá az idei községi költségvetésben. Bilicki Zoltán polgármester elmondta, hogy a programmal szeretnék elősegíteni a fiatalok szülőföldön maradását, illetve megelőznék a község elnéptelenedését. A terv szerint a fiatal házaspárok mintegy 5000 eurós támogatásra számíthatnak, cserébe 15 éven át Ada község területén kell élniük és dolgozniuk.

Fotó: Csincsik Zsolt

Fotó: Csincsik Zsolt

– A község önkormányzata az év folyamán pályázatot hirdet, amely két kategóriára vonatkozik. Az egyik kategóriába tartoznak a helyi fiatalok, a másikba pedig azok, akik ugyan más községekben laknak, de már legalább egy éve Ada községben dolgoznak valamelyik munkaadónál. A célunk, hogy vissza nem térítendő ház- és lakásvásárlási támogatást adjunk ezeknek a fiataloknak. Ennek természetesen esetenként meglesznek a határai, illetve az önkormányzat igyekszik a megfelelő módon bebiztosítani magát. A terveink szerint jelzálogot teszünk ezekre az épületekre. Nem kérjük vissza a pénzt, vagyis vissza nem térítendő támogatást folyósítunk. Azt kérjük viszont a fiatal pártól, hogy a következő tizenöt évben itt éljen a községben, és a jelzálog is erre a periódusra szól majd – magyarázta Bilicki Zoltán.

– Az egyedüli problémát ebben a pillanatban az jelenti, hogyan tudjuk ellenőrizni teljes biztonsággal, nehogy valaki mégis külföldön vállaljon munkát, és esetleg ingázzon az egész család. Ezért olyan megoldást kell találnunk, amellyel az önkormányzat bebiztosítja magát. A támogatást ugyanis azoknak a fiataloknak szánjuk, akik vállalják, hogy tizenöt évet Ada községben élnek és dolgoznak. Egy-egy család körülbelül 5000 eurónyi támogatásra számíthat a pályázat révén. Azzal a feltétellel, hogy a községbeli pályázóknak nem lehet más lakóingatlan a nevükön. Az olyan fiatal párok, akiknek már van házuk vagy lakásuk, sajnos nem tudnak élni ezzel a lehetőséggel. Mert nem az a cél, hogy valakinek kettő vagy három legyen, hanem, hogy mindenkinek legalább egy. A pontrendszert még nem állítottuk össze, ez valószínűleg függ majd a pályázó szakmájától és iskolai végzettségétől is. Több tényező alapján fogjuk pontozni a pályázókat, de természetesen az elsődleges cél a helyi lakosok megsegítése lesz. A pályázat kiírásakor erre a lehetőségre fölhívjuk a vállalatok és a vállalkozók figyelmét is. Megtörténhet, hogy nekik is megéri hozzájárulni az alkalmazottjuk ház- vagy lakásvásárlásához. Az, hogy ezt milyen formában, milyen mértékben teszik, az ő döntésük. Viszont a munkaadónak is megéri a községbe csábítani az alkalmazottját egy kis hozzájárulással, ugyanis így elkerülheti, hogy hónapokon vagy éveken át fizesse az útiköltséget – közölte az adai polgármester. Hozzátette, hogy az idei év mellett jövőre és 2020-ban is szeretnék kiírni a pályázatot, mert ez az elképzelés csak akkor válhat eredményessé, ha folyamatosan, éveken keresztül végrehajtják.