2024. április 19., péntek

Új év, új név

Hagyományos bábtábort tartott a vajdasági óvodapedagógusok egyesülete – Nevet változtat az óvodai dolgozókat tömörítő egyesület

A hétvégén ért véget a Vajdasági Magyar Óvodapedagógusok Egyesületének (VMÓE) bábkurzusa. Ezt a képzést kisebb kihagyásokkal 1996 óta megtartják. Dr. Szőke Anna, az egyesület elnöke és a képzés szervezője arról számolt be lapunknak, hogy igény van a képzés iránt.

A képzés résztvevői (Lakatos János felvétele)

A képzés résztvevői (Lakatos János felvétele)

– Tudni kell, hogy az óvóképzőn bábjátszást nem oktatnak, mindössze az anyanyelvoktatás keretében említik. Ezen a szakterületen magukra vannak hagyva a kollégák, és ezért is szeretik, igénylik ezt a képzést. A kurzus tematikája évről évre újul, hiszen maga a bábozás módszertana is folyamatosan változik. A gyerekek is folyamatosan változnak, és alkalmazkodni kell hozzájuk. A népmesefeldolgozás is változik, ma már nem lehet olyan hosszúra nyújtani, mint egykor, mert nem köti le a gyerekek figyelmét. Állandó pörgésben vannak, állandóan történnie kell valaminek ahhoz, hogy figyelni tudjanak – számolt be a szervező.

A mostani képzésre Vajdaság különböző pontjairól érkeztek óvónők: Zentáról, Magyarkanizsáról, Martonosról, Óbecséről, Bácsfeketehegyről és Kishegyesről. Ez alkalommal két szakember foglalkozott a résztvevőkkel: Tóth Irén nagybecskereki bábművész a technikai részt oktatta, Szőke Anna pedig a bábozás módszertanát és a dramaturgiáját.

A háromnapos bábképzést követően tartotta évi közgyűlését a VMÓE, s ezen született a döntés a névváltoztatásról.

– Megváltoztatjuk az egyesületünk nevét, a jövőben Brunszvik Teréz Magyar Óvodapedagógusok Egyesülete néven fogunk működni. Nagyon kevesen tudják felénk, hogy Brunszvik Teréz hozta létre 190 évvel ezelőtt az első magyar kisdedóvó intézetet, mai nevén óvodát. Ez az intézményforma rohamosan terjedt, Vajdaságban több mint 160 éve létezik óvodai nevelés – számolt be dr. Szőke Anna. A VMÓE 23 éve létezik, Vajdaságban ez volt a második ilyen profilú szervezet. Épp ezért a névváltoztatással azt szeretnék tudatosítani, hogy a VMÓE nem csupán egy a hasonló egyesületek közül – fogalmazott Szőke Anna.