2024. április 20., szombat

Mint a borotva

Vojnić Zelić László – a köszörűsmester

Mindannyiunkkal megtörtént, hogy valamit el szerettünk volna vágni, és ahelyett, hogy azt egy egyszerű mozdulattal megtettük volna, másodperceken keresztül oda-vissza húzogattuk a kést. Ennek oka lehet a vágni való anyag ellenállása, de általában az életlen vágóeszközben kell keresnünk a probléma valós okát. Ebben az esetben mit tehetünk? Ha tudjuk, akkor megélesítjük magunk, ha nem, akkor elvisszük egy köszörűshöz, aki elvégzi nekünk ezt a munkát. Már ha találunk, ugyanis mára a köszörűs szakma is kiveszőfélben van. Természetesen a nagyobb cégeknek, húsgyáraknak, asztalosműhelyeknek mindig is szükségük lesz köszörűsökre, viszont a kis kézi eszközök, kések, ollók finomköszörülésére egyre kevesebb az igény. Szabadkán Vojnić Zelić László műhelye, a VZL cég végez ilyen szolgáltatást.

Hogyan került kapcsolatba ezzel a szakmával?

Vojnić Zelić László munka közben (Fotó: Benedek Miklós)

Vojnić Zelić László munka közben (Fotó: Benedek Miklós)

– 1976-ban, amikor leszereltem a katonaságból, akkor kezdtem a szabadkai Aurometal cégben dolgozni mint csiszoló, köszörűs. Itt kaptam meg az alapokat. Az eredeti középiskolai végzettségem autó-villanyszerelő, de a szakmámban nem tudtam elhelyezkedni, és több dolog is közrejátszott abban, hogy végül az Aurometalt választottam. Akkoriban az egy jól menő vállalat volt, és a fizetés is jó volt, úgyhogy nem bántam meg, hogy oda szerződtem. Ott sikerült kitanulnom a köszörűs szakmát. 1991-ig voltam a cégnél, majd ezt követően néhány évig szabadúszóként dolgoztam. Ezután átvettem a korábban közismert Bernát köszörűs cégét, majd rövid idő múlva, 1999-ben elindítottam a saját vállalkozásomat. Röviddel a bombázások kezdete előtt, márciusban nyitottam meg a műhelyemet. Nagyon gyorsan virágzó céggé vált. Időközben a Lányi Ernő Iparos Egyesületnek köszönhetően sikerült mestervizsgát tennem. Ez eddig Vajdaság-szerte nem sok köszörűsnek sikerült, úgyhogy úgy érzem, van mire büszkének lennem. Egy bizottság előtt kellett elvégeznem bizonyos feladatokat. Ehhez a szakmához elsősorban kézügyességre van szükség, és sokat kell tanulni, mire mindent megtanul az ember. Elsősorban finomköszörüléssel, kések, ollók élesítésével foglalkoztam, de ma már ebből nem lehet megélni, ezért szélesítettem a palettát. Többek között fűrészlapokat, szalagfűrészeket, asztalosszerszámokat, sőt újabban élősövény-nyírógépeket is köszörülök. Ez utóbbi munkákhoz természetesen más gépekre volt szükségem, illetve ez másféle tudást is igényel. Ebben is nagyon sokat segített, hogy az Aurometalban is többféle feladatot kellett megoldanom. Másrészt ebben a szakmában mindennap valami újjal lehet találkozni, éppen ezért folyamatosan tanulni kell, muszáj követni a technológiai újdonságokat.

NINCS GARANCIA

Vojnić Zelić László műhelyéről az a hír járja, hogy a mester nem ad garanciát az ügyfeleknek. Beszélgetőpartnerem ezt megerősítette, mondván, hogy nem vállalhat garanciát, hisz nem állhat ott az ügyfél mögött minden egyes alkalommal, amikor az használja a kést vagy az ollót, és ezen vágóeszközök akkor csorbulnak ki, ha nem megfelelő módon, vagy nem megfelelő anyag vágására használják.

Kik alkotják az ügyfeleit?

– Magánszemélyek és cégek egyaránt találhatóak a kuncsaftjaim között. Az utóbbi időben viszont egyre kevesebb vállalat veszi igénybe a szolgáltatásainkat. Amikor megnyitottam a céget, évente körülbelül 250 számlát kellett kiírnom különböző vállalatoknak. Jelenleg ez a szám 100 körül mozog. Inkább magánszemélyeknek dolgozunk.

A köszörülés sajátos folyamat, éppen ezért speciális gépekre van szükség a jó munkához (Fotó: Benedek Miklós)

A köszörülés sajátos folyamat, éppen ezért speciális gépekre van szükség a jó munkához (Fotó: Benedek Miklós)

Gondolom, fontos, hogy milyen minőségű késről vagy ollóról van szó.

– Ebben a szakmában nagyon fontos az anyagismeret. Okvetlenül meg kell ismerkedni az anyagokkal, hogy miből áll, milyen az összetétele. Minden anyagot meg lehet köszörülni, de valamelyiket nem érdemes. Egy rosszabb minőségű anyag megélesítéséhez, legyen az kés vagy olló, kétszer annyi időre van szükség, mint a jó minőségűnél. Ha valamiről úgy látom, hogy nem érdemes élesíteni, akkor azt visszaadom. Őszintén megmondom az ügyfélnek, és ha ő ennek ellenére azt mondja, hogy csináljam meg, akkor megélesítem. A kuncsaft kívánságainak eleget kell tenni. A minap behoztak négy ollót, és nem vettem át őket, mert olyanok voltak, hogy úgy gondoltam, kár belefogni.

A FOKHAGYMA ÉS A KÉS

És azt tudták, hogy a fokhagyma gyorsan elveszi a kések élét? Ennek oka, hogy a fokhagyma olyan savakat tartalmaz, amelyek szétmarják a kések borítását, így azok előbb-utóbb kicsorbulnak.

Említette a gépeket. Milyen gépekről van szó? Hol tudja ezeket beszerezni?

– Ezek speciális gépek, és igen drágák. Amikor megnyitottam a cégemet, akkor kedvező feltételek mellett tudtunk kölcsönöket felvenni. Ma már a kölcsönök feltételei is szigorúbbak, és valójában nem is érdemes belefektetni, hisz a kuncsaftok köre egyre szűkül. A köszörülés egy specifikus folyamat, és a köszörűkövek esetében is nagyon fontos az anyagismeret. Nem elég csak azt tudni, hogy mit köszörülünk, hanem azt is, hogy mivel. Ismerni kell a kő keménységét, összetételét, a szemcseméreteket. Néha azzal szembesülök, hogy nálunk még az elárusítók sem tudják, hogy az általuk kínált köszörűkő miből áll, mire való, a rajta lévő jelzéseket sem tudják értelmezni, pedig ez alapvető követelmény kellene, hogy legyen. Használható köszörűkövet itt, Szabadkán, nem is tudok vásárolni. Vagy Magyarországról hozatom a köszörűköveket, vagy Újvidékről, Belgrádból, ahol külföldi, orosz és szlovén termékeket forgalmaznak.