2024. március 29., péntek

Mindjárt a (homok) sűrejébe!

A 10 milliós Limából szombaton elrajtolt a jubiláris, 40. Dakar-rali, amelyen négy magyar motoros és egy autós vágott neki a rajtnak. A magyar motorosok csapatában ott van a szabadkai Saghmeister Gábor is, aki már tapasztalt rókának számít a mezőnyben, hiszen 11. alkalommal vágott neki a világ legnehezebb terepversenyének, s mint ilyen óvatosan hajtott a rajton, mert még a 31 km-es szakaszocska is számos homokdűnét rejtegetett, a checkpointokat pedig úgy eldugták a szervezők, hogy az egyiket majdnem elvétette Gábor. A trükkös, egyben gyors nyitótávon sokan már megkóstolták a Dakar szeszélyeit, így az egyik motoros versenyző a kezét törte, egy másik pedig akkorát repült, hogy számára máris véget ért a verseny.

A folytatás sem volt könnyebb, amit mi sem bizonyít jobban, hogy Gabi már vagy 3 órát leadott a vezető motorosok mögött, s összességében mindenki ismét megszenvedett a homokhegyeken. A spanyol Juan Barreda Bort ismételten bebizonyította, hogy az egyik leggyorsabb a mezőnyben, de a vasárnap megszerzett előnyét egy pillanat alatt leadta tegnap, amikor letért a legjobb útvonalról, s csak nagy sokára vette észre, hogy rossz irányban halad. Visszafordult, de nagyon sok időt vesztett, úgyhogy kérdés, mire megy majd a folytatásban. Erősen kezdett a Toyota kétszeres győztes nagyágyúja, a katari Nasszer al-Attijah is, de a vasárnapi szakaszon már három Peugeot állhatott fel a képzeletbeli dobogóra, így az arabnak egy nyugodt pillanata sem lehet, nyomában liheg fél Franciaország.

A quadosoknál parádésan kezdett a fő esélyesnek számító Ignacio Casale, aki máris jelentős percekkel előzi meg az egész mezőnyt. Ez persze nem jelent még semmit, de ha a járgánya bírja alatta, a tapasztalt chilei máris zsebében érezheti a végső győzelmet.

Írásunk pillanatában csak a legjobbak értek még be a 3. etap 296 kilométeres mért szakaszán, Saghmeister 3-4 ellenőrzőponttal a vége előtt a 115. hely körül motorozott.

1. szakasz, Lima–Pisco (242 km, 31 km mért szakasz), győztesek, motorosok: Sunderland (brit, KTM) 14:05,30 perc, … 48. Gyenes (romániai, KTM) 8:14, … 81. Saghmeister (szerbiai, KTM) 16:37 perc, … 113. Dési (magyar, KTM) 2:09,01, … 135. Horváth (2:43:12 óra lemaradás stb. Autósok: Al-Attijah (katari, Toyota) 14:22 perc, … 33. Szalay (magyar, Opel) +7:32 perc lemaradás stb. Quadosok: Casale (chilei, Yamaha) 12:25,30 perc. Kamionosok: Loprais (cseh, Tatra) 15:57 perc.

2. szakasz (Pisco–Pisco, 279/267 km), győztesek, motorosok: Barreda Bort (spanyol, Honda) 8:43 óra, … 37. Gyenes 34,34 perc, … 88. Dési 1:33:25, … 118. Saghmeister 2:52:02 óra lemaradás stb. Autósok: Despres (francia, Peugeot) 6:37 óra, … 42. Szalay 2:59:24 óra lemaradás stb. Quadosok: Casale 9:33:30 óra. Kamionosok: Nyikolajev (orosz, Kamaz) 10:57 óra.

3. szakasz (Pisco–San Juan de Marcona, 504/296 km), győztesek, motorosok: Quintanilla (chilei, Husqvarna) 6 óra. Autósok: Peterhansel (francia, Peugeot) 8:14 óra. Quadosok: Casale 6:46 óra.